Ezra Miller az elmúlt hónapokban számos botrányt okozott maga körül. A színész nemrégiben jelentette be, hogy terápiás kezelésen vesz részt, a tettei miatt pedig mindenkitől elnézést kért.

Az elmúlt két évben Miller gyakran került összetűzésbe a hatóságokkal, miután többszörös testi sértésről, egy lopásról és egy gyermek veszélyeztetéséről érkezett vele kapcsolatban bejelentés. Két államban két távoltartási végzést is kiadtak vele szemben, a színész viszont továbbra is szabadlábon van.

“Miután a közelmúltban válságos időszakon mentem keresztül, mostanra megértettem, hogy összetett mentális egészségügyi problémákkal küzdök, így megkezdtem a folyamatos kezelést. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit a múltbeli viselkedésemmel megriasztottam és felzaklattam. Elkötelezett vagyok, hogy megteszem a szükséges lépéseket azért, hogy visszatérjek az életem egészséges, biztonságos és produktív szakaszába” - nyilatkozta a közelmúltban Miller.

A Vanity Fair az elmúlt hónapokban Miller több közeli ismerősét és barátját is felkereste, némelyikük elmondása szerint pedig a színész “Jézusnak vagy az ördögnek képzeli magát”. Ezt a kialakult tévképzetet Miller izlandi utazásával hozzák összefüggésbe, amely során a “spirituális vezetőjével”, Jasper Young Bearrel töltötte együtt az időt. 

“Jasper azt mondta Ezrának, hogy ő nem a mozgalom része, hanem ő maga a mozgalom - hogy ő a következő Messiás, és hogy a szabadkőművesek démonokat küldenek, hogy megöljék” - hangzott el az egyik beszámolóban, amelyet szintén a Vanity Fair adott közre.

Egy további forrás megemlítette Miller és Tokata Iron Eyes kapcsolatát. A 18 éves lány szülei idén júniusban kértek távoltartási végzést a színésszel szemben. “Ezra Jézus, Tokata pedig egy apokaliptikus indián pókistennő, és az egyesülésük állítólag elhozza az apokalipszist” - említi egy másik forrás. Hogy Miller csakugyan ezt képzelte magáról, azt Iron Eyes édesanyja, Jumping Eagle is megerősítette a sajtónak.

Miller képviselői megerősítettek néhány részletet a Vanity Fairnek, hogy a színész csakugyan több lőfegyvert és egy lángszórót tart a vermonti farmján, de azt is tisztázták, hogy a fegyverek legálisak, biztonságosan tárolva és elzárva. 

Többen, köztük Miller volt menyasszonya, Erin, bántalmazással vádolták a színészt. Miller szeptember 26-án áll bíróság elé Vermontban a betöréssel és alkohol lopás vádjával kapcsolatban.