Stephen King kétségkívül korunk egyik legtermékenyebb szerzője. Megjelent regényeinek, novelláinak és forgatókönyveinek listája szinte végtelen, és akkor még nem is beszéltünk az ezekből a művekből született filmes adaptációkról.

King egyébként határozottan nagylelkű, amikor a történetei megfilmesítéséről van szó, még a hetvenes évek végén létrehozta a Dollar Baby nevű projektet, amely lehetővé teszi, hogy fiatal, pénz nélküli művészek akár egy dollárért feldolgozhassák műveit (még akkor is, ha ő maga megtartja a jogokat). 

Pontosan ezzel a lehetőséggel élt Mena Massoud (galériánkban), az Aladdin színésze is, hogy valami egészen különlegeset készítsen. Massoud ugyanis King A doktor esete című novelláját készül adaptálni, amely The Last King (Az utolsó király) címmel jelenik meg.

A Variety beszámolója szerint a szereplőgárda iráni színészekből áll majd, így ez lesz az első olyan King-adaptáció, amely nem angol nyelven készül. A fedélzeten egyébként már ott van Sheila Ommi, Shiva Negar, Marshall Manesh és Maz Jobrani.

A doktor esete története Sherlock Holmes társának, Dr. Watson egy olyan esetét meséli el amelyet ő maga oldott meg egyedül. A történet a Hull családról szól, akiket gyilkossággal gyanúsítanak, miután az apát, Albertet holtan találják. A családfő nemrégiben jelentette be, hogy milyen változtatásokat eszközölt a végrendeletében, és a család összes tagja együtt tartózkodik egy zárt szobában, Watsonnak pedig ki kell derítenie, ki ölte meg Albertet.

Mena Massoud Hollywood és Irán között akar hidat építeni produkciós cégével. Valószínű tehát, hogy a film az Egyesült Államokban és Európában is megjelenik majd. Arról viszont egyelőre nincs bővebb hivatalos információ, hogy a film mikor kerül a mozikba.

76 Aladdin  (2019)

családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Aladdin egy tiszta szívű utcai suhanc Agrabah városából, aki arról álmodik, hogy egyszer kitörhet a nyomorból. Egy napon erre lehetősége is adódik, amikor a szultán gonosz... több»