Kapaszkodj meg: Clint Eastwood allergiás a lovakra

Ha azt kérjük, hogy skatulyázd be Hollywood egyik élő legendáját, Clint Eastwoodot, tuti, hogy ráhúzod a western-színész jelzőt. Nem is csoda, hiszen karrierje első évtizedeit ez a műfaj határozta meg. Éppen ezért különösen érdekes, hogy a színész-rendező valójában allergiás a lovakra.

Clint Eastwood fél évszázadot felölelő pályafutása során húsz westernfilmben szerepelt. Ezekben nyilván elengedhetetlen volt, hogy lovakkal forgasson együtt. És mivel allergiás volt rájuk, ez komolyabb kihívást jelentett számára, mint bármely más western-színésznek.

Egyes beszámolók szerint különféle trükkökkel kellett megoldania, hogy betegsége ne hátráltassa a munkában. Az egyik ilyen az volt, hogy amikor már ő maga rendezte a westernfilmjeit, minden olyan jelenetet, amelyben lovak voltak, csupán egyetlen egyszer vettek fel. A cél az volt, hogy minél kevesebb időt töltsön a lovak társaságában.

De Clint Eastwood nem csak a lovakra, de a kutyákra és a macskákra is allergiás. Sőt, még az orángutánokra is, ami ugyebár az egyik filmje miatt érdekes, amelyben egy ilyen állat volt a partnere. Az allergia a klasszikus tüneteket idézheti elő: tüsszögés, orrfolyás, könnyezés, esetleg kiütés vagy nehézlégzés. Szerencsére némi antihisztamin sokat segít.

Egyes vélekedések szerint Clint Eastwood az allergiája miatt tűnt minden westernjében olyan dühösnek, de ez valószínűleg nem igaz. Ahogy az sem, hogy az allergiája miatt hagyott fel a westernfilmekkel a ’80-as évekre. Utóbbi kapcsán sokkal valószínűbb, hogy ő is belátta, ennek a műfajnak addigra leáldozott.