Csuja László és Nemes Anna női testépítőről szóló alkotását, a Szelídet a Sundance és Sydney után Közép-Európa legnépszerűbb fesztiválján láthatja a külföldi közönség. A film számos nemzetközi elismerést kapott, legutóbb a kolozsvári TIFF-en, ahol Csonka Eszter főszereplőt díjazták. 

Karlovy Vary-ban július 1. és 9. között 56. alkalommal rendezik meg a film nemzetközi ünnepét. A közel 200 játékfilmet felvonultató közkedvelt rendezvény Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi fesztiválja, amelynek Horizons nevű válogatásában mutatják a Szelíd című magyar-német koprodukcióban készült kivételes filmet. 

Csuja László és Nemes Anna rendezőpáros testmelodrámája egy női testépítőről, Edináról szól, aki komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely – testéhez hasonlóan – megérdemli az elismerést. 

Az alkotást az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be januárban, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban is szerepelt, illetve vetítették a rangos Sydney Filmfesztiválon is. A Szelíd díjat nyert a Cleveland Nemzetközi Film Fesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon is, a múlt héten véget ért Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) pedig Csonka Eszter világbajnok testépítő a filmben nyújtott alakításáért a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki. 

A Szelíd-et Karlovy Vary-t követően a szerbiai Palicson július közepén kezdődő Európai Filmfesztiválon láthatja a külföldi közönség, ahol a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjért versenyez 11 másik filmmel. 

A Szelíd magyar-német koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult alkotás, producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski, Jonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film), operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háború-ban már dolgozott együtt Csujával, illetve Nemes testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva, a vágó Csabai Attila volt.

75 Szelíd  (2022)

dráma

Edinának komoly áldozatot kell hoznia, ha női testépítőként meg akarja nyerni a világbajnokságot. Edzőjével, Ádámmal keményen dolgoznak. Rövidesen találkozik egy titokzatos... több»