Kiderült, min múlik a Venom vs Pókember-film sorsa

Alig egy hónapja számoltunk be arról a híresztelésről, miszerint a Marvel-féle Pókember végre összecsapna Tom Hardy által megformált Venommal.

Noha mindkét karakter megfilmesítési jogai a Sonynál vannak, a stúdió feltehetően felvette a kapcsolatot a Marvellel, hogy tárgyaljanak egy esetleges közös produkcióról. A hírt mindeddig valójában hallgatás övezte, azonban a napokban maga Kevin Feige is megszólalt az ügyben.

„Azt hiszem, ez lényegében a Sonyn múlik. Mindkét karakter az ő kezükben van, és bár nem tudom, mik a tervek a következő Venommal, ebben a pillanatban lehetségesnek tűnik egy ilyen film elkészítése” – nyilatkozta Feige.

Bár hivatalosan nem ismert, hogy a két stúdió pontosan milyen jellegű megállapodást is kötött annak idején, hogy Pókember karaktere feltűnhessen a Bosszúállókban, illetve önálló filmet is kaphasson a Marvelnél, úgy tűnik, hogy mind a Sony, mind pedig a Marvel nyitottan áll hozzá ahhoz, hogy egy közös szuperhősfilmet készítsenek.

A témát korábban a Venom forgatókönyvírója, Jeff Pinkner is feszegette kicsit, amikor arról kérdezték, lát-e rá esélyt, hogy Pókember karaktere szerepeljen a Venom 2-ben, amely kérdésre egyszerűen csak igennel válaszolt.