A Star Wars: Skywalker kora lezárt egy korszakot, lezárt egy sagát. Hogy ezt jól vagy rosszul tette, arról lehet vitatkozni, ahogy vannak is nagy rajongói és legalább ekkora kritikusai is a filmnek. Ahogy általában az ekkora kaliberű projekteknél, a forgatókönyvön többen is dolgoztak, eredetileg Colin Trevorrowot és Derek Connollyt bízták meg a szkript elkészítésével, sőt, Trevorrow lett volna a rendező is. Ám a Disney vélhetően nem volt elégedett az eredeti verzióval, ezért a forgatókönyvet átíratták, ezért Trevorrow a rendezéstől is visszalépett. Így került a képbe J.J. Abrams, aki végül nem csak a rendezést vállalta, de a forgatókönyv átírásában is közreműködött. A film bemutatása után azonban felbukkant néhány érdekes részlet az eredeti szkriptből is, amely a jelek szerint több ponton is eléggé eltér a végül mozikba került változattól.

Az egyik első és legfontosabbnak tűnő különbség rögtön a cím, ugyanis a Trevorrow féle verzióban nem Rise of the Skywalker volt az alcím, hanem Duel of the Fates. A második pedig a franchise jellegzetes nyitó szövege, amely a következőképp hangzott volna eredetileg: „Az Első Rend már a galaxis legtávolabbi részeit is vasmarokkal fogja. Csak néhány elszórt bolygó maradt érintetlen. Az árulókat halállal büntetik. Kylo Ren vezér a növekvő nyugtalanság megfékezésére elvág minden kommunikációt a szomszédos rendszerek között. A Leia Organa által vezetett Ellenállás titkos küldetést szervez, hogy megelőzzék a teljes megsemmisülést, és a szabadság útjára lépjenek…”

Ebben tehát nem esett volna szó Palpatine-ról, aki egyébként is csak egy sith holocronon keresztül szerepelt volna egyetlen jelenet erejéig. Szintén érdekesnek tűnő részlet, ami végül kimaradt, hogy a film elején az Ellenállás megpróbált volna ellopni egy csillagrombolót, így Rose Tico karakterének sokkal nagyobb szerepe lett volna.

Ugyanígy Luke Skywalkernek is nagyobb szerepet szántak Trevorrowék, ő képezte volna ki Reyt, valamint részt vett volna a Kylo Ren elleni hajszában is, viszont Ben Solo megváltása kimaradt volna. Az eredeti történetben olyan bolygók is szerepet kaptak volna, mint a Coruscant vagy a Mortis, amelyek korábban fontos helyszínek voltak. Végül, de nem utolsósorban megismerhettük volna a Palpatine-t egykor kiképző sith mestert, Tor Valumot is.

Hogy ezekkel a változtatásokkal Trevorrow mozija jobb lett volna vagy sem, mint a végül elkészült film, azt sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre érdekes eljátszadozni a gondolattal, hogy így miként alakulhatott volna a franchise első nagy sagájának lezárása.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Az utolsó felvonásához érkezett a legendás Skywalker-saga. Nem sokkal a crait-i ütközet után egy félelmetes és ismerős hang csendül fel az éterben. Az évtizedek óta halottnak... több»