Még januárban debütált Mundruczó Kornél filmje, a Pieces of a Woman, amelyre a nemzetközi siker és elismerés ellenére szinte azonnal árnyék vetült a film főszerepében látható Shia LaBeouf kialakult botránya miatt.

A színésszel szemben volt társa, Fka Twigs néven ismert Tahliah Debrett Barnett nyújtott be bírósági keresetet azzal vádolva őt, hogy kapcsolatuk alatt szexuálisan zaklatta, illetve érzelmileg zsarolta partnerét.

Barnett az Elle magazinnak adott friss interjúban viszont még ennél is részletesebben beszélt azokról a dolgokról, amelyeken keresztülment a szóban forgó időszakban.

Az énekesnő elmondta, hogy a gondok valójában azután kezdődtek, hogy Los Angelsben összeköltöztek a színésszel. LaBeouf határozottan leszögezte, hogy naponta hányszor kell megcsókolnia őt, kényszerítette arra, hogy meztelenül aludjon, az éjjeliszekrényén pedig egy pisztolyt tartott arra hivatkozva, hogy így készül fel a The Tax Collector főszerepére. Mindez azt eredményezte, hogy Barnett nem mert éjjelente kimenni a mosdóba, mivel attól tartott, hogy a színész lelövi őt.

A köztük lévő feszültséget tetézte, hogy ugyanezzel a pisztollyal LaBeouf időnként kóbor állatokat puffantott le, amely enyhén szólva is rendkívül felzaklató volt Barnett számára. Egy jamaicai útjuk során a színész megtiltotta számára, hogy más férfiakra nézzen, mivel azonban az énekesnő is jamaicai származású, így ez szinte képtelenség volt, hiszen természetesnek vette, hogy a helyiekkel szeretne minél kedvesebb lenni.

Szinte utolsó  csepp volt a pohárban, hogy kiderült, hogy LaBeouf szándékosan fertőzte meg Barnettet egy nemi betegséggel, amelynek jeleit sminkkel rejtette el. Az énekesnő azt is elmondta, hogy még 2019-ben Valentin-napon úgy csikart ki tőle szerelmi vallomást, hogy gyorshajtással halálfélelmet keltett benne.

Az énekesnő végül azzal zárta az interjút, hogy a fenti történésekkel kapcsolatban csak végső lépésként kereste fel a nyilvánosságot, korábban ugyanis azzal a három feltétellel kívánta volna rendezni az ügyet, hogy a színész felkeres egy pszichiátert, anyagilag támogat egy szervezetet, amely a bántalmazott nőket segíti, illetve elismeri a nemi betegségre vonatkozó vádakat.

LaBeouf jelenleg egyébként egy kezelésen vesz részt, hogy viselkedési problémáit és függőségeit orvosolja, az ügyvédje azonban továbbra is kiáll amellett, hogy védence korábbi agresszivitása védekezési mechanizmusnak minősül.