Közel 30 éve került a mozikba Luc Besson mára már kultikussá vált alkotása, a Léon, a profi. A film nem csupán azt bizonyította be, hogy egy igazán ütős sztori csakugyan kezdődhet egy pohár tejjel is akár, hanem egy kőkemény, akciókban bővelkedő drámában nagyon is van helye egy pályakezdő gyerekszínész számára. A Léon, a profi ugyanis nem kis kockázatot vállalt annak idején azzal, hogy az olyan parádés szereposztások mellett, mint Jean RenoGary Oldman vagy épp Danny Aiello mellett egy addig szinte teljesen ismeretlen színésznőt, a mindössze 13 éves Natalie Portmant castingolta a kis Mathilda szerepére.

Portmant első vezető szerepében láthatták akkoriban a nézők Jean Reno mellett, akit a Léonban nyújtott alakításáért harmadszor is César-díjra jelöltek. A fiatal színésznő számára azonban egyáltalán nem ment zökkenőmentesen a munka a forgatás ideje alatt. Portman bármenyire is hitelesen hozza a kissé koraérett Mathilda szerepét, a film készítőinek nagyon is szembesülniük kellett az akkor még kiskorúnak számító szülők aggályaival.

Portman szülei a forgatókönyvet olvasva eleve ódzkodtak attól, hogy lányuk számára engedélyezzék a filmben való szereplést. A később megjelent Starting Young című dokumentumfilmben Natalie Portman őszintén beszélt arról, hogy édesanyja könnyekben tört ki azután, hogy elolvasta a forgatókönyvet. „Szó sem lehet arról, hogy megcsináld ezt filmet, mondta édesanyám, én pedig azt gondoltam, ez legnagyszerűbb dolog, amit életemben olvastam, úgy éreztem, tönkreteszi az életem, ha ezt megtiltja a számomra”, mondta a színésznő.

A szülők aggályai alighanem jogosnak tűnhetnek sokak számára, hiszen a filmbe többek között olyan jelenetek sem kerülhettek be végül, amelyben Léon véletlenül rányit az épp zuhanyozó Mathildára, de a szemfülesebbek számára valószínűleg feltűnhetett, hogy az aktívan dohányzó kislány valójában soha nem fújja ki a füstöt. A szülők ugyanis nem engedték meg, hogy lányuk letüdőzze a cigarettát, így Portman csupán ajkaihoz érintette azt.

Minden nehézség ellenére azonban a film elkészült, és nem csupán a rendező karrierjében hozott áttörést, hanem Natalie Portmant is gyakorlatilag az ezredforduló egyik legjobban foglalkoztatott színésznőjévé tette.