Téli szünet

De jó volt végre jókedvű, értékes filmet nézni. Nagyon sok mindenről szól egyszerre, bravúrosak az alakítások, a '70-es évek vibe és a megvalósítások. Volt, amikor hangosan röhögtem, volt, hogy meghatódtam. Az idei év egyik kedvence lesz nálam. Ajánlom mindenkinek, aki valami igazira vágyik.

Az első jelző, ami eszembe jut erről a filmről, hogy: kedves. Mély, de azért nem túl mély. A hétköznapi – mégis az egyes ember számára a saját világot megrengető – tragédiák számos típusából bemutat egy-egy szeletet, kezdve a fiát háborúban elveszítő... Több, munkába menekülő anya gyászán át a magára hagyott fiú toposzáig. Paul Giamatti kétségkívül nagyot alakít. A képi világ remek, aki szereti a régi filmeket, az nagyon fog örülni, hogy a fényelés abszolút hozza a 70-es évekbeli filmek világát (ekkoriban játszódik a történet). Kicsit megidézi a Holt költők társaságát, kicsit a Nulladik órát. Lassan csordogáló, kedves mozi. Nincs nagy tanulság, nincs euforikus végkifejlet. De hát, az életben sincs mindig. És ez a film szépen bemutatja milyen – is – az élet.

Nehéz újat mutatni karácsonyi film témában, de a Téli szünetnek szerintem sikerült. Azért persze nem definiálta újra a zsánerről alkotott képem, de egy kifejezetten kellemes meglepetés volt, amit ráadásul a kivitelezés miatt igazi élmény volt vásznon... Több látni! Szóval valahol meg tudom érteni a sok Oscar-jelölést, köztük a legjobb filmnek járó díjjal. Nagyon szeretem ezeket a könnyed komédiába csomagolt drámákat, hasonló volt a néhány hete HBO Maxon debütált Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret is, de ez már csak a megvalósítás miatt is jobban elkapott. Hiszen egészen a stúdió logóktól kezdve úgy érzi az ember, hogy egy 1970-ben forgatott filmet néz. A színeken kívül a celluloidra jellemző szemcsék és tökéletlenségek is megvannak, pedig az egészet digitális technikával rögzítették, nagyon meglepett, hogy utólagos szűrőzéssel ennyire jól meg tudták ezt csinálni. Abszolút tudom ajánlani azoknak, akik nem szeretnék egy sivatagos bolygón tölteni a hétvégét, és inkább egy humoros, de mégis drámai és megható filmre ülnének be.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Mindig jó alaphelyzet, ha egy zártabb helyszínen játszódik egy történet. Jó példa erre a Harry Potter világa vagy Szabó Magda remeke, az Abigél. Mások a szabályok, azonnal tudjuk, hogy szereplőink másképp viselkednek majd, mint a való világban megszoktuk. A téli szünetet nem csak a tanulók várják. Ezért sem örül Paul Hunham (Paul Giamatti), hogy váratlanul neki kell maradnia az iskolában azokkal a diákokkal, akik nem tudnak a vakációra hazamenni. Később úgy adódik, hogy már csak egy srác, Angus Tully (Dominic Sessa) marad, így a szakácsnővel hármasban töltik a szünidőt. A tanár furcsa ember. Magának való, széles látókörű, művelt férfi. Ugyanakkor pokróc természetű, és még büdös is. A nyilvánvaló generációs szakadéktól függetlenül is teljesen eltérő a diák jelleme. Flegma, a szabályokat nem tartja be – egy szóval: tinédzser. Ez a két ember összezárva nehezen jöhet ki, gondolnánk. És nem is tévedünk nagyot, ha a kezdetet nézzük. Ám az idő érdekes dolog. Ha pedig nehezebb távolságot tartani, a közeledés a másik út. Tanár és diákja szép lassan összecsiszolódik. Napról napra egyre jobban megnyílnak egymásnak, hol szövetségesek, néha már barátok. Ehhez sok segítséget nyújt a szakácsnő, Mary Lamb (Da'Vine Joy Randolph) mint tapasztalt és gyászoló anya. Egy korrekt fejlődéstörténet szomorkás és vicces, megható és tanulságos jelenetekkel. Ajánlom.

Végig lelkizős film, és kellőképp vontatott ahhoz, hogy elnyerje a kritikusok tetszését. A karakterek viszont annyira jók, hogy lekötötte a figyelmemet még két órán túl is.