
Egyszerűen mondva is bitang jó és élvezhető lett a film. Nem hittem a szememnek. Ebből a történetből bizony kihoztak mindent, amit ez a történet megkívánt. Nagyon igényes lett és látszik rajta, hogy nagy odafigyeléssel készült.
Régen láttam már ennyire hatáos és emlékezetes filmet. Én szaályosan katarzist éltem át tőle, ami azért nem mindennapi. Gyönyörű film. Kíváncsi vagyok, hogy a kritikusok és a szélesebb közönség hogyan fogja fogadni.
Szép film egy csodálatos elméről és egy szerető szívről. Alapvetően szomorú dráma ez, mégi van benne valami felemelő, valami, ami miatt azt tudom mondani, hogy ez egy szép film. Hihetőek a karakterek és maga a történet is, végig hiteles és konzekvens marad, ezért zseniális.
A film összbevétele 268 476 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 9 085 490 forintot termelt. A hazai mozik összesen 7 957 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.