A Marvel univerzum egyik legnépszerűbb, de egyben legmegosztóbb hőse kétségtelenül a Megtorló, vagyis a Punisher. Frank Castle ugyanis a világon semmilyen szupererővel nem rendelkezik, cserébe családja meggyilkolása olyan mértékű dühöt váltott ki belőle, ami fékezhetetlen és brutális pusztításban öltött testet az alvilág soraiban. Eddig két mozifilm és egy Netflixes sorozat dolgozta fel a történetét, de jelenleg bizonytalan a hogyan tovább.

A Netflix ugyanis két sikeres évad után némileg váratlanul törölte a Marvel - A megtorló projektet még tavaly év elején. A rajongók azóta sem tudják, hogy mi lesz a sorsa a karakternek, hol és milyen formában láthatják majd viszont akár a TV-ben, akár a mozivásznon.

Ám a legfrissebb hírek szerint könnyen előfordulhat, hogy már nem is kell rá olyan nagyon sokat várnia a rajongóknak. Egyre több forrás erősíti meg, hogy a Netflix és a Marvel között anno született egy megállapodás, amelynek értelmében a Marvel legalább másfél-két évig nem nyúl a karakterhez, ha a Netflix leveszi róla a kezét.

Ebből a legfeljebb két évből már sok eltelt, így a könnyen lehet, hogy a Marvel már javában készül a karakter beépítésére a moziverzumába. Így viszont felmerülhet az a kérdés is, hogy valójában mik a Marvel szándékai vele.

A legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy ha tényleg fel szeretnék használni, akkor teljesen elvonatkoztatnak az eddigi filmektől és a sorozattól is. Frank Castle-t egy új színész keltheti életre, aki aztán várhatóan több filmben is magára öltheti a Megtorló szerepét.

Pedig mind a rajongók, mind a kritikusok imádták a Netflix sorozatát és az abban játszó Jon Bernthalt, akit így bizonyára sokan szívesen újra látnának a szerepben. Bár nem valószínű, a Disney és a Marvel mégis dönthet úgy, hogy felveszik a kapcsolatot a színésszel.