2019.03.06   szerző: Varga_Júlia   hozzászólások: 0

Napokon belül mozikba kerül a Marvel Kapitány - és már be is futottak az első kritikusi értékelések. Nézzük is, mit mond a szakma a következő Marvel-filmről, ami az univerzum egyik legerősebb karakterét ismerteti meg a szélesebb közönséggel.

Marvel Kapitány: Ítéletet hoztak a kritikusok!

A film jelenleg 84 százalékon áll a RottenTomatoes-on, ami nagyon szép szám – vagyis az eddigi értékelések kifejezetten kegyesek, sőt jók a filmhez.

A vélemények nagyja egyöntetűen dicséri az Oscar-díjas Brie Larson alakítását, aki többek szerint szinte tündököl a szerepben: remek alakításával plusz ízt tud adni a szerepnek, és tökéletesre fejlesztette a harcművészeti elemeket.

Larson mellett a film másik nagy sztárja a Goose névre hallgató cica, aki mellett szinte senki sem tudott elmenni szó nélkül: a jelen szerint nem csak vizuálisan, hanem a történet alakulásában is nagy szerepe van a cicának.

Egyes vélemények szerint a film nem olyan mély, Fekete Párduc vagy nem olyan szórakoztató, mint aThor: Ragnarök, de ékes és tökéletes példája azoknak a Marvel-filmeknek, amelyekre joggal lehet büszke a stúdió – és hozza a kötelezően elvárt színvonalat.

Sokan illetik pozitív kritikával a film erős, 90-es éveket megidéző nosztalgiáját, és a vélemények szerint nagyon okosan és ügyesen válogatták össze a hangulatot megidéző elemeket.

A negatív kritikák jobbára azt fogalmazzák meg, hogy talán túl erős a feminista-vonal: és inkább tűnik erőltetettnek az erős és önálló női karaktert fókuszba állító történet, mintsem hihetőnek. Nem meglepő módon azok a vélemények, amelyek lehúzzák a filmet, pont azokat a részeket kritizálják, amelyek a pozitív vélemények jónak tartanak – akinek baja van a filmmel, annak a film egészével van baja, aki pedig szereti, az működőképesnek és kerek egésznek tartja elejétől a végéig.

De a végső véleményt úgyis a nézők hozzák meg – ha láttad a filmet, ne felejtsd el elmondani nekünk sem, hogy mit gondolsz róla!