A cselekmény középpontjában egy Steve nevű igazgató áll, aki mindent megtesz, hogy megmentse a reformiskolát, miközben saját lelkiállapotával is szembe kell néznie. Mellette Shy története bontakozik ki, egy problémás diáké, aki egyszerre küzd agresszív ösztöneivel és belső törékenységével, miközben múltjának terhei és a jövője felé vezető út között keresi a helyét. A Steve október 3-ától a Netflixen!
Cillian Murphy alakított már fizikust, szupergonoszt és gengsztert is – most pedig Steve szerepében láthatjuk. A történet a ’90-es évek közepén játszódik, és Max Porter Sunday Times-bestseller regényének, a Shy-nak az újragondolása.
A film egy sorsfordító napot követ végig Steve, az igazgató és diákjai életében, egy utolsó esélyt jelentő reformiskolában, amelyet a külvilág már rég elhagyott. Miközben Steve kétségbeesetten próbálja megőrizni az iskola értékeit és megakadályozni annak bezárását, saját mentális egészségével is szembe kell néznie. Ezzel párhuzamosan megismerjük Shy-t (Jay Lycurgo), a múltja terhe és a jövője között őrlődő kamaszt, aki belső törékenységét próbálja összeegyeztetni önpusztító és erőszakos hajlamaival.
A forgatókönyvet maga Porter írta, a rendező pedig Tim Mielants. A Steve érzékeny és megrendítő betekintést nyújt két megtört lélek világába. További főbb szereplők: Emily Watson, Roger Allam, Tracey Ullman, Douggie McMeekin, Youssef Kerkour és Lil Simz.
Ha felkeltette az érdeklődésed a film, a Mafab adatlapján található a Netflix logójára kattintva közvetlenül elérheted a platform oldalát, ahol előfizetéssel meg is nézheted. Ha pedig láttad, írd meg a véleményed az elsők között ITT!
Még több ajánlóért és hírért görgess lejjebb.

77 Steve (2025)
A történet Steve igazgatót követi, aki a reformiskola fennmaradásáért küzd, miközben saját mentális egészségével is megpróbál megbirkózni. Eközben a gondokkal küzdő... több»
Szereplők: Cillian Murphy, Emily Watson, Roger Allam, Tracey Ullman, Douggie McMeekin
Forrás: Netflix.com