Mától a Netflixen: Doku-sorozat készült minden idők egyik leghírhedtebb maffiózójáról

Az hírhedt bűnvezér, John Gotti, áll a Netflix igazságszolgáltatási minisorozatának, az Elfogni Gottit középpontjában. Ez egy kiváló bűnügyi dokumentumsorozat, amely garantáltan a képernyők elé szegezi a nézőket.

John Gotti a nagyhatalmú New York-i Gambino maffia család tagja volt, amely az Egyesült Államok öt legerősebb szervezett bűnöző bandája közé tartozott. 

“A sztori hitelesen dolgozza fel a történet mindkét oldalát. A félelem városa: New York a maffia ellen alkotói arra tesznek kísérletet, hogy részletesen bemutassák az FBI nyomozóinak munkáját, akiknek eltökélt szándéka, hogy megbuktassák a maffia hírhedt vezérét, John Gotti-t."

Az amerikai maffiavezér, John Joseph Gotti Jr., irányította a Gambino bűnöző családot New York City-ben. Részt vett a Gambino család korábbi vezére, Paul Castellano 1985-ös gyilkosságának megtervezésében és végrehajtásában. Röviddel ezután átvette a család irányítását. Azét a családét, amit az Egyesült Államok legerősebb bűnszervezetének neveztek.

John Gotti New York City Bronx kerületében született 1940. október 27-én. Ő volt John Joseph Gotti Sr. és Philomena "Fannie" DeCarlo ötödik gyermeke. Gotti és testvérei szegénységben nőttek fel, korán belekeveredtek a bűnözés világába. A fiatal fiú nagyon gyorsan az egyik legnagyobb bevételt bezsebelő maffiózóvá vált Queens Ozone Park területén. Ekkor Aniello Dellacroce, a Gambino család alvezére protezsálta. Miután az FBI kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt Gotti csapattagjai ellen, John Gotti elkezdett aggódni azért, hogy Castellano megöli őt és testvérét. Ahogy félelme egyre inkább elhatalmasodott, az időközben vezetőjükkel elégedetlenné váló Gotti család segítségével meg tudta szervezni Dellacroce eltávolítását, majd a hatalomátvételt. 

Karrierjének csúcsán John Gotti az Egyesült Államok egyik legkomolyabb és legveszélyesebb maffiavezére volt. A közvélemény tagjai kedvelték a feltűnő megjelenése és szókimondó stílusa miatt. Gotti "The Dapper Don" becenéven vált ismertté.

Később átkeresztelték „Teflon Don”-nak, miután három jól ismert pert is megnyert az 1980-as években. Azonban később kiderült, hogy a tárgyalások kimenetelét a tanúk megfélemlítése, és az esküdtek befolyásolása alakította. Uralma az 1990-es években ért véget, amikor letartóztatták és a illinoisi Marion börtönbe zárták. Naponta csak egy órára hagyhatta el a celláját, szinte egész büntetését elszigeteltségben töltötte. Miután 1998-ban torokrákkal diagnosztizálták, Gottit az Egyesült Államok Szövetségi Börtönkórházába szállították, ahol megoperálták. Két évvel később a daganat kiújult, Gotti ismét kórházba került, ahol élete utolsó szakaszát töltötte. 2002. június 10-én hunyt el.

Ha szívesen megnéznéd a sorozatot, és rendelkezel Netflix előfizetéssel, akkor a Mafab oldalán a "Hol nézheted" alatti Netflix gombra kattintva már streamelheted is!

dokumentum | krimi

A „Fear City” készítőinek dokumentumfilm-sorozata a törvény két oldaláról mutatja be az FBI küzdelmét a hírhedt maffiafőnök, John Gotti elfogásáért. több»

Rendező: Sam Hobkinson