'Minden imára szüksége van', továbbra is kórházban kezelik Jamie Foxx-ot

Jamie Foxx a legfrissebb értesülések szerint továbbra is kórházban van, miután három héttel ezelőtt egészségügyi komplikációk következtében azonnal be kellett szállítani.

Minderről a TMZ számolt be, egy a színészhez közeli forrás elmondása szerint pedig “minden imára és jókívánságra szüksége van a rajongóitól a gyógyuláshoz”. Foxx épp a Netflix számára forgatta Atlantában a Back in Action című produkciót, amikor kórházba kellett szállítani, illetve az is megerősítésre került, hogy nem vesz részt Beat Shazam zenei szöveges játékműsor új évadának vezetésében.

A People magazin ugyanakkor arról is tudomást szerzett, hogy Foxx éber állapotban van. “Még mindig kórházban van, és az orvosok teszteket végeznek rajta, de ébren van és éber. Megfigyelés alatt tartják” - nyilatkozta a színészhez közel álló forrás.

Foxx állapotáról először lánya számolt be a közösségi médiában, aki arra is kérte a rajongókat, hogy jelen helyzetben tartsák tiszteletben a család magánéletét.