Mindent a filmről: Brooklyn

Colm Tóibín, az elismert ír regényíró (The Blackwater Light Ship, The Master), akárcsak Brooklyn című művének hősnője, Enniscorthyben született, és fiatalon költözött New Yorkba. Írásainak visszatérő tárgya a családhoz való hűség és az elszakadás, az otthon- és identitáskeresés, valamint az, hogy a nők és a férfiak miként, milyen áldozatok árán találnak társra. Noha a Brooklyn az 1950-es években, a meglehetősen zárt brooklyni ír közösségben játszódik, központi kérdésére – hová és kikhez tartozunk az életben? – kortól és helytől függetlenül minden embernek választ kell találnia.

Pam Houston regényíró recenziójában a következőket írta Tóibín művéről: „Klasszikus fejlődésregény a felnőtté válásról, letisztult, keresetlenül őszinte, csendesen mély történet… melyben egy fiatal nő lassan, de tudatos munkával rátalál önmagára, megtanul döntést hozni és felelősséggel kiállni döntése mellett.”

A regény sajátosan részletgazdag portré egy bevándorlóról, aki magányos, gyönge nő létére megállja helyét az ismeretlen földrészen. Ez az egyedülálló nézőpont volt az, ami megragadta a londoni központú Wildgaze Pictures két producerének, Finola Dwyernek és Amanda Poseynak a figyelmét, akiknek 2009-ben bemutatott Egy lányról című filmjét az Akadémia Oscar-díjra jelölte. „Nem kell bevándorlónak lennünk vagy több ezer kilométerre kerülnünk a szülőföldünktől ahhoz, hogy mélyen átérezhessük Eilis vívódásait – mondja Dwyer. – Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a jövőnk érdekében búcsút kellett vennünk a múlttól, és mindazoktól, akik a múltban fontosak voltak számunkra.”

Dwyernek és Poseynak a projekt elindításakor szembe kellett néznie az első és legnagyobb nehézséggel: kulcsfontosságú volt, hogy a regény forgatókönyvre adaptálásával ne vesszen el az eredeti mű mélysége, finom, erőlködéstől mentes érzelmi cizelláltsága. Keresve sem találhattak volna alkalmasabb embert az előző sikerfilmjük forgatókönyvét jegyző Nick Hornbynál, aki maga is népszerű regényíró (Pop, csajok satöbbi, A meztelen Juliet, Funny Girl), és aki nemrégiben filmre alkalmazta Cheryl Strayed Vadon című önéletrajzi regényét.

„Aki szerette a Büszkeség és balítéletet – mondja Hornby –, az biztosan szeretni fogja a Brooklynt is, mert lényegét tekintve mindkét történet ugyanarról szól: egy fiatal nő választásáról két roppant különböző fiatalember, két teljesen eltérő perspektíva között.”

Noha Hornby személy szerint nem élte át, milyen lehet messzi földről jött bevándorlónak lenni, azt, hogy mit jelent jobb kilátások, jobb élet reményében hátrahagyni az otthont, külvárosi srácként maga is megtapasztalta.

„Nicknek sikerült átültetnie a forgatókönyvbe a regény sokféle érzelmi-gondolati magvát, és úgy tartotta meg a történet megindító jellegét, hogy közben sok-sok humorral szőtte azt át – mondja Dwyer. – A legfontosabb azonban, hogy Eilis ugyanolyan hangon szólal meg a moziban, mint a könyv olvasásakor.”

Tóibín minden szempontból elégedett volt Hornby adaptációjával. „Lenyűgözött az, ahogyan Nick megragadta a lényeget, és felfogta a történet középpontjában álló dilemma súlyát. Átlátta, hogy nem az a legnehezebb választás, amikor jó és rossz között kell döntenünk, hanem amikor bárhogy határozunk is, fel kell adnunk valamit, ami kedves a szívünknek.”

A rendezői székbe a BAFTA-díjas A-Boy – A bűn hálójában című dráma direktora, John Crowley került, aki személyesen is érintett volt, mivel a Brooklyn hősnőjéhez hasonlóan egykor maga is elhagyta szülőföldjét, Írországot, hogy aztán Angliában építsen karriert. Crowley már jóval azelőtt olvasta Tóibín regényét, hogy a megfilmesítés szóba került volna. „Habár az, amiről a regény szól, nem volt ismeretlen számomra, a Brooklyn története mégis teljesen újszerűnek tűnt – meséli a rendező. – Colmnak sikerült elérnie, hogy a II. világháború után Írországból kivándorlók sorsa új megvilágításba kerüljön egy lány története által, amely érzelmes és megindító ugyan, de egy pillanatra sem válik melodrámaivá. Első látásra megtévesztően egyszerű történet, ám Eilis dilemmája két ország és két férfi között mégis egyetemes, aktuális, bonyolult kérdés. Legalább annyira aktuális, mint az ötvenes években. Úgy gondolom, hogy aki régi életét felszámolva önként száműzetést vállal, az minden esetben valamely kényszerítő körülmény hatására, de legalábbis alapos okkal indul útnak – folytatja Crowley. – Elhagyod a hazádat egy jobb élet reményében, de az a jobb élet egyelőre nem létezik. Neked kell megteremtened, felépítened, lényegében a semmiből. Nem tartozol többé oda, ahová eddig tartoztál, de nem tartozol még az új otthonodhoz sem. Egy köztes, átmeneti, harmadik közösséghez tartozol: a hozzád hasonló száműzöttekhez. Manapság milliók élnek szülőhazájuktól távol. A Brooklyn hitelesen mutatja be azokat a problémákat és kihívásokat, amikkel ezeknek az embereknek szembe kell nézniük.”

Crowley szerint azonban a történet középpontjában nem a bevándorlók sorsa áll. A Brooklyn elsődleges témája a modern kori szerelem. „Ebben a történetben a szerelem bonyolult dolog. Nem olyasvalami, ami csak úgy megesik velünk, végzetszerűen hatalmába kerít bennünket, és megváltoztatja az életünket, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk… Mint minden, a szerelem is hatalmas átalakuláson ment át a huszadik században. Előfordulhat, hogy nem felemel, hanem lehúz. Megesik, hogy szívből szeretünk, de nem csak egy embert. Előfordul, hogy keményen meg kell dolgoznunk, áldozatot kell hoznunk a szerelemért.

Amikor Eilisnek döntést kell hoznia valamelyik férfi mellett, akkor egyúttal azt is el kell döntenie, hogy melyik életet választja – mondja a rendező. – Azt, amelyet annyi szenvedés árán már majdnem sikerült maga mögött hagynia, vagy azt, amelyet annyi kemény munkával már majdnem sikerült felépítenie?”

EILIS, TONY ÉS JIM: EGY ÓCEÁNON ÁTÍVELŐ SZERELMI HÁROMSZÖG

A Brooklyn hősnőjének szerepére olyan színésznőre volt szükség, aki hitelesen jeleníti meg az intelligens, visszafogott, ám jó humorú Eilist és a lány bontakozó vágyait. Ahogyan a bevándorlók közül sokan, a szerény, jó képességű, csendes és magányos Eilis új környezetéhez alkalmazkodva hatalmas változáson megy keresztül.

„Az az Eilis, aki Amerikába érkezik, nem igazán van tisztában az értékeivel, és nem igazán tudja, hogyan érvényesítse érdekeit – magyarázza Colm Tóibín. – Bárhová megy, az emberek kedvelik. Érzi ezt, de nem tudja az okát. Jobban szeret háttérbe húzódni, mint a figyelem középpontjában állni. Nem az a fajta lány, aki szereti, ha minden körülötte forog, de a film végére megtanul kiállni magáért és a céljaiért.”

Saoirse Ronan, akit 13 évesen Oscar-díjra jelöltek Joe Wright Vágy és vezeklés című 2007-es filmjében nyújtott alakításáért, tökéletes választás volt Eilis szerepére. A színésznő ír szülők gyermekeként New Yorkban született, és Dublin környékén nevelkedett. Noha alig múlt húszéves, olyan filmekben játszott, mint a Komfortos mennyország, a Hanna – Gyilkos természet vagy Wes Anderson Oscar-díjas Grand Budapest Hotelje.

Ronan azonnal rokonszenvet táplált Eilis iránt, és lelkesen vállalta el élete első főszerepét. „Bár Nick Hornby nem ír származású, a forgatókönyvben valahogy sikerült megragadnia Írország szellemét. Gyönyörűen, érzékenyen megírt történetének szereplőit szinte azonnal láttam magam előtt – mondja a színésznő –, és rögtön a szívembe is zártam őket. Útjukat az én szüleim is megtették a 80-as években, amikor New Yorkba költöztek, és habár egy másik korban, de átélték mindazt, amit a film szereplői. Életünk egyik legnagyobb megpróbáltatása, amikor a család nyújtotta biztonságot elhagyva elindulunk egy új, önálló élet felé.”

Ronan számára ismerős volt az a szédítő – egyszerre izgalmas és riasztó – érzés, ami Eilist a két különböző világ közé kerülve eltölti. „Bizonyos értelemben nagyon is ír vagyok, ugyanakkor legalább ennyire amerikai, New York-i is – magyarázza a színésznő. – Minden, amin Eilis keresztülmegy, megtörtént, illetve megtörténik velem, így a történet számomra mélyen személyes.

Az eddigi szerepeimet a forgatás után, a nap végén mindig letettem, magam mögött hagytam – teszi hozzá Ronan. – Hazatérve újra önmagam voltam. Ez a figura azonban annyira közel állt hozzám, hogy a megindultságtól gyakran sírva fakadtam, és Eilis érzéseitől otthon sem szabadulni.”

A figura kidolgozásakor Ronan különösen élvezte azoknak az apró, rejtett vonásoknak és mozgatórugóknak a feltárását, amelyek a hősnő és Tony Fiorello bontakozó románcának hátterében meghúzódnak. „Eilis és Tony találkozásakor két egymástól teljesen különböző világ ütközik egymással – állapítja meg a színésznő. – A Fiorellók nemcsak, hogy olaszok, de Eilis szemében nagyon amerikaiak is. New Yorkban születtek, bátrak, öntudatosak. Ő viszont most érkezett egy ír kisvárosból, ami amerikai viszonylatban leginkább falunak számít. Egy nagyvárosi fiú és egy vidéki lány, Írország és Olaszország, Írország és Amerika találkozik egymással. Közös nyelvük a küzdés képessége, a humorérzék és a szerelem.”

Amikor Eilisnek váratlanul vissza kell térnie a hazájába, hirtelen minden a feje tetejére áll. „Enniscorthy nem vesz róla tudomást, hogy Eilisnek új, önálló életre rendezkedett be Amerikában, és egyszerre maga Eilis is visszaváltozik azzá, aki Írországban volt. Hiába sajátította el az amerikaiak határozottságát és céltudatosságát, odahaza megint engedi, hogy mások mondják meg, mit tegyen. A különbség csak annyi, hogy most már látja ezt: tudatában van a viselkedésének, és annak, hogy csakis rajta múlik, melyik Eilis mellett dönt. Mégis borzasztó nehéz a választás, mert mindkét élet egyszerre vonzza.”

Ronan szerint a Brooklyn arról szól, hogy az életben meg kell határoznunk, mit jelent az otthon a magunk számára. „Nagyon tetszett Eilis tanácsa, amit az egyik zárójelenetben ad egy fiatal leánynak: »Ha elmész, olyan erős honvágy gyötör majd, hogy szinte belepusztulsz. Ez ellen nincs mit tenni, belehalni úgysem fogsz, egyszerűen el kell viselned. Aztán egyszer csak felragyog majd a nap, és te rájössz, hogy otthon vagy, hisz itt van az életed.« Sokat jelentenek ezek a szavak annak, aki valaha is elhagyta az otthonát és a családját. Az otthonunkhoz fűződő kapcsolatunkat magunkkal visszük, bárhová sodorjon is az élet. A titok abban áll, hogy ez a kapcsolat nem szabad, hogy lehorgonyozzon. Az otthonunk mindenhová velünk jön, elkísér.”

John Crowleyt és Colm Tóibínt egyaránt lenyűgözte a színésznő alakítása. „Saoirse-nak rendkívüli képessége van rá, hogy minimális eszközökkel maximális hatást érjen el – véli Tóibín. – Alig tesz valamit, alig rándul az arcizma, alig húzódik fel a szemöldöke vagy a szája sarka, de a nüánsznyi változás érzelmekkel tölti el a nézőt. Ez csak a legkiválóbb színészek sajátja.”

Hogy a Brooklyn készítői megfelelő színésznőt találjanak Eilis szerepére, kardinális kérdés volt, de közel ennyire fontosnak látszott, hogy az udvarlóit alakító két színész kellően vonzó, hiteles és tehetséges legyen. Tony Fiorello kitartóan, megnyerő magabiztossággal, őszintén rajongva udvarol Eilisnek. A fiatal olasz megformálását az alkotók az NBC népszerű sorozatából, a Smash-ből ismert, és a Túl a fenyvesen egyik mellékszerepét alakító Emory Cohenre bízták. Ronanhoz hasonlóan Cohennek is ez az első nagyjátékfilmes főszerepe.

Tony Fiorello olasz bevándorlók leszármazottja, nyíltszívű, szenvedélyes és lelkes fiú, aki hisz az 1950-es évek konzervatív családideáljában, és abban, hogy egy férfi csakis egy szerető asszony által lehet sikeres. Tony első látásra beleszeret Eilisbe, és ettől kezdve mindent megtesz érte, hogy elnyerje a lány szívét. „Amikor megpillantja Eilist, úgy érzi, mintha villám csapott volna belé – magyarázza Cohen. – Pontosan úgy, ahogyan Mario Puzo Keresztapa című regényében Michael Corleone szerelembe esik Szicíliában: »az ember, akit villámcsapás ért, mindent elsöprő vágyat érez, hogy birtokolhassa a lányt. Aludni is képtelen, mert a lány nem megy ki a fejéből.« Tony Eilis iránti szerelme is ilyen: hirtelen és fékezhetetlen.”

A figura megformálásában olyan klasszikus remekművek főhősei ihlették meg Cohent, mint a Biciklitolvajok Antoniója vagy A rakparton Marlon Brando alakította rakodómunkása. A színész még swing-tanfolyamra is járt, hogy magabiztosnak érezhesse magát abban a sorsfordító jelenetben, amelyben Tony először kéri táncra Eilist. „Eilis és Tony valószínűleg azért vonzódnak annyira egymáshoz, mert annyira különböznek – állapítja meg Cohen. – Az én figurám nyitott, kalandvágyó, szenvedélyes, de legbelül teli van félelemmel. Fél, hogy elveszítheti Eilist. A lány ehhez képest látszólag félénk, visszafogott és óvatos, ám a lelke mélyén nagyon is eltökélt és szabad…”

A villámcsapás és a vonzalom dacára kapcsolatuk csak nagyon lassan szökken szárba. Eilis tudatos és elővigyázatos, és csak hosszú idő után kezd kötődni a fiúhoz, miután látja, hogy annak minden rezdülése, mozdulata, minden törekvése tiszta szándékból fakad.

Tony Fiorello bájosan ellenállhatatlan, de az ír Jim Farrell, aki egészen másfajta férfitípust testesít meg, ugyancsak méltó vetélytárs, és az élet, amelyet Eilisnek kínál, nem kevésbé vonzó. A sármos fiatalembert Domhnall Gleeson alakítja, aki olyan filmekben bizonyította tehetségét, mint az Időről időre, a Kálvária, a Rendíthetetlen vagy a Star Wars – Az ébredő erő.

Gleeson tudta, hogy a szerep nem kis feladat elé állítja: „Az volt a dolgom, hogy megingassam Eilis, illetve a nézők hitét, és elbizonytalanítsam őket a lány választásának helyességét illetően. Fel kellett csillantanom előttük valamit, ami miatt Eilisnek érdemes lenne Írországban maradnia – mondja a színész. – Ehhez olyan kapcsolatot kellett kiépítenem Saoirse-val és a figurájával, ami kellően értékesnek látszik ahhoz, hogy megingassa a lányt, és indokolttá tegye benső küzdelmét.”

Jim és Tony két egymástól nagyon eltérő világot képvisel, és érdemeik is teljesen különböznek egymástól. „Kiválóságuk és vonzerejük azonban tagadhatatlan – mondja a rendező –, és Eilis mindkettejük oldalán el tudja képzelni az életet. A két férfi teljesen különböző, de egyaránt mély érzéseket vált ki a lányból, és ez roppantul megnehezíti a választást.”

Ronan, Cohen és Gleeson mellett a további szerepekben világhírű sztárokat és kevésbé ismert, fiatal színészeket is láthatunk. Jane Brennan alakítja Eilis magányos édesanyját, Maryt. Fiona Glascott játssza Rose-t, Eilis nővérét, aki ráveszi húgát, hogy útra keljen és szerencsét próbáljon Amerikában. Eilis legjobb barátnője, az ír Nancy szerepében Eileen O’Higginst, a folyton ítélkező és véleményt alkotó Kelly szerepében pedig Brid Brennan látjuk.

A brooklyni színekben Emily Bett Rickards, Eve Macklin, Nora-Jane Noone és Jessica Paré mellett két neves, köztiszteletben álló brit színész szerepel, az Oscar-díjas Jim Broadbent, aki az emigráns Flood atyát, Eilis brooklyni pártfogóját alakítja, és az Oscar-díjra jelölt Julie Walters, aki Mrs. Kehoe-t, Eilis szigorú, de megértő szállásadónőjét játssza.

ÍRORSZÁGBÓL BROOKLYNBA ÉS VISSZA

A szerelmi történet két markánsan eltérő világban bontakozik ki: Írországban, a világ zajától távol, egy szépséges vidéki városkában, Enniscorthyban, valamint a nyüzsgő New York legnyüzsgőbb, legnépesebb kerületében, Brooklynban, amely többnyire a bevándorlók első állomása Amerikában.

John Crowley rendező, Yves Bélanger operatőr (Vadon, Mielőtt meghaltam), François Séguin látványtervező (Alvilági játékok) és Odile Dicks-Mireaux jelmeztervező (Egy lányról) úgy határoztak, hogy Írországban kezdik a forgatást. Enniscorthy egy mindössze 10 ezer lelkes település Wexford megye szívében, az ország dél-keleti partján. „Innen származom – mondja Colm Tóibín –, már a szüleim, a nagyszüleim és az ő szüleik is itt éltek. Csodás volt végignézni, hogyan készül a film azokon az utcákon, ahol egykor a regényen gondolkodtam.”

Az, hogy a forgatás valós helyszínen zajlott, ott, ahol Tóibín bolyongásai közben megteremtette Eilis alakját, nagy hatással volt a színészekre. „Eilis ebben a városkában vált olyanná, amilyennek Brooklynba érkezve megismerjük – meséli Ronan –, nagy segítség volt tehát számomra, hogy bebarangolhattam Enniscorthy utcáit. Az olyan varázslatos, történelmi múltú helyek, mint ez a kisváros, nemcsak az alkotót inspirálják, hanem a színészt is. A hely szelleme valahogy segít az átlényegülésben. Arról nem beszélve, hogy itt a történet szereplőihez hasonló emberekkel ismerkedhettünk meg, hús-vér írekkel, akik Enniscorthyben nevelkedtek.”

Bár az Amerikában játszódó részek nagy hányada brooklyni környezetben – jellegzetes téglaházak közt és az azokhoz vezető lépcsőkön vagy Coney Islanden – forgott, az alkotók találtak egy városrészt a kanadai Montrealban, amely kitűnően helyettesítette az 50-es évekbeli Brooklynt. Nem először: korábban is eljátszotta már a New Yorki városrész szerepét Sergio Leone klasszikussá vált gengszterfilmjében, a Volt egyszer egy Amerikában.

Yves Bélanger stilizált megvilágítással, lírai képkivágásokkal igyekezett visszaadni Tóibín írásának hangulatát, valamint az Egyesült Államok II. világháborút követő korszakára jellemző optimizmust és fejlődésbe vetett hitet, François Séguin látványtervező pedig a díszletekkel erősítette az 50-es évek Írországának háború előtti képe és a rohamtempóban fejlődő Brooklyn közötti ellentétet.

A színészekre ösztönzőleg hatottak Odile Dicks-Mireaux gyönyörű, visszafogottan elegáns ruhái is, akinek ez a film pályája legizgalmasabb kihívását jelentette. „A divat nagy korszaka volt ez – mondja Dicks-Mireaux. – A férfiak férfiasan, a nők nőiesen öltözködtek: a férfiak mind öltönyt és kalapot viseltek, a nők pedig kosztümöt, ruhát, magas sarkú cipőt, és mindenki borzasztó elegáns volt. Konzervatív, de csinos. Megjelentek a gloknis szoknyák, a kartonruhák, a garbó, és jegyezzük meg, ezeknek a kellékeknek egy jó része épp az olasz bevándorlókkal érkezett Amerikába.”

Dicks-Mireaux rengeteget merített az utcai fényképezés korai mesterei, a titokzatos Vivian Maier és a híres New York-i fotós, Elliott Erwitt felvételeiből. „John azt kérte, hogy ne a divatlapokat böngésszem – mondja a jelmeztervező –, mert a film szereplő sem azokból öltözködtek. Ekkor eszembe jutottak ezek a fekete-fehér utcai képek, amelyek abszolút hitelesen ábrázolják a korszakra jellemző öltözködési, illetve életstílust.”

Dicks-Mireaux különösen élvezte Eilis ruhatárának összeállítását és annak hangsúlyozását, hogy a lányban végbemenő változásokkal együtt miként alakul át az öltözködési stílusa. „Enniscorthyben Eilis még puritán, merev, szigorú szabású, többségében komor árnyalatú holmikat visel. Amerikában viszont megjelennek ruhatárában a színek: vörösek, sárgák, rózsaszínek és a különféle pasztellárnyalatok, amiket odaát, Írországban egyáltalán nem használtak akkoriban a textiliparban.”

EILIS DÖNTÉSE

A film egész cselekménye Eilis dilemmája köré épül, és arra fókuszál, hogy a hősnő miként hozza meg döntését. A film végén választania kell Tony és Jim, Brooklyn és Írország között, a régi és az új élete között. És Eilis választ.

„Lesznek, akik egyetértenek majd a választásával, és lesznek, akik nem – mondja Amanda Posey producer. – Mi kezdettől fogva tudtuk Johnnal, hogy miként fog dönteni, de azt szerettük volna, ha a nézők is meghozzák a maguk döntését. Eilis történetében gyönyörű szerelmeknek lehetünk szemtanúi: Eilis Tonyval megtapasztalja az első szerelem elsöprő, örök emlékű élményét, Jimmel pedig egy felnőtt, felelős kötődés felemelő érzését… – mondja Posey. – Felnőni azt jelenti, hogy tisztában vagy vele: amikor döntesz valami mellett, ajtók sokasága záródik be körülötted. Én azt hiszem, hogy a jelentős, életre szóló döntések, mint amilyen Eilisé is, mindig valamilyen súlyos lemondással járnak, amibe egy kicsit bele is szakad a szívünk.”

„A film végén Eilis tisztán látja a jövőt, és határozottan dönt mellette – teszi hozzá Finola Dwyer –, de azt is lehet tudni, hogy ezért a jövőért óriási áldozatot hoz.”

Saoirse Ronan szerint Eilis akár másként is dönthetett volna, az nem változtatna a lényegen: „Nem állíthatom biztosan, hogy ez vagy az a választás jobb vagy rosszabb lett volna – mondja a színésznő. – Az a szép, és egyúttal szívszorító az egészben, hogy mindkét férfi boldog jövőt kínált, és valami nagyon fontosat jelentett Eilis számára. Jim az otthont, Tony pedig az új életet. A film lényege és fő mondanivalója nem az, hogy a lány végül melyik útra lép, hanem az, hogy miként jut el a döntésig” – véli Ronan.

„Az ember sokszor nem tudja, hogy vajon helyesen választ-e – teszi hozzá Domhnall Gleeson –, szerintem az a fontos, hogy válasszon. Eilis döntést hozott az életéről, amit talán sosem tett volna meg, ha nem utazik el Amerikába.”

Jim Broadbent úgy látja, hogy „a hosszú ideig eltartó – egészestés – döntéshozatal arra kényszeríti a nézőt, hogy akarva-akaratlan feltegyen magában kérdéseket, és meg is válaszolja azokat. Az a legjobb a Brooklynban, hogy a végén, hiába ismerjük meg Eilis döntését, a feszültség nem enged fel teljesen: fogalmunk sem lehet róla ugyanis, hogy hogyan alakul az élete.”