A Hang nélkül című thrillerben egy négytagú család teljes csendben küzd a túlélésért, mert hang után tájékozódó szörnyek vadászanak rájuk. Akit meghallanak, azt elkapják.
A csend a túlélés záloga
Amikor John Krasinski elolvasta Brian Woods és Scott Beck forgatókönyv-vázlatát, az ijesztő történet különösen megrázta. Krasinski felesége, Emily Blunt angol színésznő nem sokkal korábban szülte meg második kislányukat, és a színész-rendező sokat virrasztott teljes csöndben a csecsemő mellett. Ebben a hangulatban rendkívül fogékony volt egy olyan történetre, ahol egy család élete attól függ, mennyire tudnak összetartani és képesek-e teljes csöndben élni, mert egyetlen szó vagy egy hangosabb csosszanás azonnali halált jelenthet. A sztori mintha csak a szülői lét összes félelmét koncentrálta volna – hatványozottan.
A projekt elindulásakor Krasinski már befutott drámai színész volt (Detroit, 13 óra: Bengázi titkos katonái), forgatókönyvíróként is elismeréseket szerzett (Az ígéret földje /Promise Land/) és rendezőként is elkezdte már szárnyait bontogatni (Brief Interviews with Hideous Men, Szeretteink körében /The Hollars/). A Hang nélkül azonban rendkívüli lehetőséget kínált számára: egyszerre lehetett színész, rendező és forgatókönyvíró. Átdolgozta Woods és Beck történetét, és megragadta a lehetőséget, hogy új szemlélettel közelítsen a thriller/horror műfajához. Természetesen a klasszikus thriller eszközeivel akarta másodpercről másodpercre az elviselhetetlenségig fokozni a feszültséget. Ám számára leginkább arról szólt ez a történet, hogyan küzd egymással a zörej és a csönd, a félelem és a szeretet – s azt akarta, mindez úgy jelenjen meg a moziban, hogy a közönség a saját bőrén is magáénak érezhesse az eseményeket.
„Már nyakig benne ültem abban a slamasztikában, amit apaságnak neveznek – emlékszik vissza Krasinski. – Egyik félelemből a másikba estem, azt latolgatva, miként óvhatnám meg a lányomat minden bajtól és hogyan lehetnék jó apa. Ekkor jött ez a forgatókönyv és mélyen megérintett. Úgy találtam, hogy az alapsztori mélyén ijesztő metafora lappang – arról szól, hogy milyen érzés szülőnek lenni. Érzelmileg teljesen felfokozott állapotban voltam, tehát a legjobbkor csapott belém a gondolat, milyen lehet, ha a szülők mindent meg akarnak tenni a gyerekeikért, még a lehetetlent is vállalva: hang nélkül élve. Valósággal felrobbant a fantáziám, rengeteg ötlet tolult fel, amiket mind meg akartam valósítani.”
Krasinski minél jobban elképzelte magát apaként az apokaliptikus viszonyok közepette, az ötlet annál rémisztőbb és erőteljesebb lett. A történet tele volt sokkoló fordulatokkal, miközben fokozta a hangulat feszültségét, hogy a család tagjai mindenképpen kommunikálni akarnak egymással, legyenek bármilyen rettenetesek a körülmények. „A normális életben minden szülő arra törekszik, hogy a gyerekei boldogok, egészségesek és jól tápláltak legyenek, semmilyen téren ne szenvedjenek hiányt és megfelelő oktatásban részesüljenek – magyarázza Krasinski. – Már ez is éppen elég tipródásra ad okot a nap minden percében, de a film rémálom-világában a gondok tízezerszeres erővel jelentkeznek. Abbotték világában egy rossz lépés azzal járhat, hogy elveszítjük szeretteinket, amit minden karakter a saját kárán volt kénytelen megtapasztalni.”
A thriller és a horror eddig ismeretlen műfajok voltak a forgatókönyvíró és rendező Krasinski számára, de nézőként már régóta nagyon is lelkesen viszonyult hozzájuk. „Azok a kedvenc filmjeim, mindegy, hogy horror-e, vagy más műfajba tartozik, ahol erős metafora rejlik a történet mélyén – mondja Krasinski. – Például a Cápa Spielbergtől nagy kedvencem. Számomra igazából nem is a cápáról mesél. Három emberről szól a történet, akiknek le kell győzniük valami nagy dolgot az életükben, és a cápa ebben a felállásban csak a katalizátor. Ilyennek láttam ezt a mostani történetet is. Horrorfilm a maga nemében, de valójában attól lehet megrémülni, hogy egy igazi család kerül veszélybe. Úgy éreztem, egy hasonló történet elmeséléséhez megvan a saját személyes tapasztalatom.”
Mint minden vérbeli horror, a Hang nélkül is legrosszabb rémálmaink egyikét tekinti kiindulópontnak. Ám Krasinski más irányt szabott a filmnek: összekapcsolta a szeretetet és a félelmet, és a közönséget is bevonta ebbe a kombinációba. Az elgondolása az volt, hogy a horror egyenes arányban növekszik azzal, ahogy a közönség megkedveli az Abbott családot.
„Ha érdekel, mi történik Abbottékkal, meglepődsz, amikor ők meglepődnek, szomorú leszel, amikor ők szomorúak és kétségbeesel, amikor ők kétségbeesnek – magyarázza a rendező. – Ezt akartam elérni: a közönség essen szerelembe azzal, ami az Abott családot olyan szerethetővé teszi. A néző halálra fog rémülni, mert tökéletesen a helyükbe tudja képzelni magát.”
Annak érdekében, hogy a közönség minél jobban bele tudja élni magát az Abbott család helyzetébe, a film alkotói innovatív módon használták a különféle zajokat és zörejeket. Krasinski a forgatókönyv alapos átírásakor részletes listát készített a hétköznapi zörejekről, biztonságosakra és vészjóslókra osztva őket. Izgalmas és tanulságos volt olyan világot felépíteni, amely teljesen különbözik a mi zajos létezésünktől, mert bármilyen zörej életveszélyes lehet.
„Ki akartam nyomozni, hol húzódik a határ, amikor odabent a házban még lehet olyan apró zajt csapni, amit a lény nem hall odakint – folytatja Krasinski. – Hosszú időn át kutattam, milyen zörejeket idéz elő egy család egy elszigetelt tanyán, és törtem a fejem, hogyan próbálhatják tompítani a zajokat. Rendkívül gondolatébresztő és szórakoztató folyamat volt.”
A természetesnek gondolt hétköznapi zörejek hirtelen új jelentésre tettek szert Krasinski számára. „Elkezdtem mindenre odafigyelni. Hegyeztem a fülem, hogyan csilingel az ezüst a tányéron és miért úgy puffan a cipő, ahogy, amikor vetkőzéskor ledobod a lábadról. Elkezdtük azt játszani a feleségemmel, hogy mindent teljes csöndben csinálunk a házunkban, és ha egyikünk megszegte a szabályt, a másik azt mondta neki: ’meghaltál’. Ez a játék nagyszerű felkészülésnek bizonyult.”
Krasinski azt is magukon tesztelte, mely ötletek kelthetik a legrémisztőbb hatást a közönségben. „Emilyvel sokat beszélgettünk az egyes jelenetekről, és ő időnként azt mondta: ’ez olyan borzasztó, hogy nem is akarok rágondolni’. Mire én: ’na, ezt beleírjuk a forgatókönyvbe’”.
Abbotték kifinomult módszereket dolgoztak ki, hogy a zörejek tompításával távol tartsák maguktól az állandóan leselkedő veszélyt. Homokösvényt hintenek végig a házban, hogy lépések zaját elnyomják, jeleket festenek a padlódeszkákra, hogy ne lépjenek a nyikorgó részekre és különleges villanykörte-függönnyel kommunikálnak.
Mivel Abbotték lánya, Regan süketnéma, az egész család ismeri a jelnyelvet, ami a túlélés egyik eszközévé válik. Ám Krasinski a forgatókönyv kidolgozása során ezzel nem elégedett meg, sokat dolgozott a család multifunkciós kommunikációs stratégiáján. Ott van két kisgyerek, akik teljesen kiszámíthatatlan jövő elé néznek, úton a harmadik gyerek, ezért Abbottéknak rengeteg a megbeszélnivalójuk, lehetőségeik azonban korlátozottak.
Krasinski az alapvető emberi érzelmek bemutatását helyezte egy olyan világba, ahol az emberség halálos veszélybe került. „Különösen azok a meghitt pillanatok érdekeltek a forgatókönyv megírása közben, amikor a család együtt van és csak egymásra figyelnek. Aztán később, a forgatáson a színészek is ráéreztek ezeknek a meghitt pillanatoknak a szépségére, a szavak nélküli kommunikáció tisztaságára. Szeretet, gondoskodás, félelem a holnaptól: pillantásokkal, apró gesztusokkal mondták el, mit éreznek egymás iránt.”
„A forgatókönyv újraírása rendkívül termékeny alkotófolyamat volt számomra, mert közben már egyfolytában arra gondoltam, hogyan rendezem majd meg a filmet – folytatja Krasinski. – Pontosan láttam magam előtt az egyes jeleneteket, és még a kamerák látószögeit is meg tudtam határozni.”
Abbotték
Krasinski már rögtön a munka elején me mutatta feleségének, Emily Bluntnak a Hang nélkül forgatókönyvét – az angol színésznőt olyan kiváló filmekből ismerhetjük, mint Az ördög Pradát visel, a Vadregény, a Sicario és A lány a vonaton. Blunt azt javasolta férjének, alakítsák együtt Lee és Evelyn Abbott karaktereit, mert ez mellbevágó realizmust és megrázóan őszinte érzelmeket kölcsönöz a történetnek, s mindez egyébként nem lenne megjeleníthető.
„Azért szerettem bele a forgatókönyvbe, mert minden szinten rezonált a saját legmélyebb érzelmeimmel: itt van egy anya, aki attól retteg, hogy nem képes megvédeni a gyermekeit – magyarázza a színésznő. – Olyan nagy a tét, hogy le sem tudtam tenni a könyvet. A mókás az volt az egészben, hogy először, amikor még nem olvastam a forgatókönyvet, egy barátnőmet javasoltam Johnnak a női főszerepre, de aztán azt gondoltam, a macska rúgja meg, ezt a történetet teljesen rám szabták. Mély és gyönyörű a történet, sokkal tartalmasabb, mint egy szokásos rémisztgetős kamaradarab. Ráadásul még soha nem dolgoztunk együtt Johnnal, s ettől még izgalmasabb lett a feladat.”
Krasinski nagyon megörült a közös munka ötletének, de rögtön kissé nyomasztani is kezdte a gondolat, hogy életében először együtt kell dolgoznia a saját feleségével. „Meg kellett mutatnunk, mitől rettegünk leginkább szülőként, és ez a fajta kitárulkozás soha nem látott kihívást jelentett számomra.”
Bár az a tény, hogy részben saját magukat alakítják a filmben, ahogy Krasinski fogalmaz, csontig hatoló élményt jelentett, egyben revelációként is hatott a házaspárra. „A feleségemnmel játszhattam, és életemben nem éreztem még ilyen jól magam egy forgatáson – mondja a színész-rendező. – Eddig mindig külön utakon jártunk, de közben egymás legnagyobb rajongói voltunk és maradtunk. Megvan a magunk sajátos alkotói módszere, ezért kezdetben nem tudtuk, a kettő hogyan fog majd passzolni, de gyorsan kiderült, hogy a közös játéknál jobb szórakozást ki sem lehetne találni. Emily elképesztően tehetséges és érzékeny színésznő, ezért óriási ajándék volt számomra, hogy egy ilyen rendkívüli kollégával dolgozhattam együtt.”
Amint eldőlt, hogy Blunt alakítja Evelynt, a házaspár egyfolytában filmbeli alteregóikról beszélgetett, különösen arról, milyen emberek voltak, mielőtt a katasztrófa bekövetkezett.
„Egyfolytában ott liheg a halál a nyomukban, de minden erejükkel igyekeznek arra összpontosítani, hogy egyben tartsák a családot – mondja a színésznő. – A rémület beköltözött a mindennapjaikba. Rengeteg keserűséget és bűntudatot kell feldolgozniuk. A legizgalmasabb ebben a felállásban az, hogy állandó kényszert éreznek a kommunikációra, a hétköznapi beszéd azonban azonnal a pusztulásukat jelentené.”
A színésznő tudatában volt annak, hogy nem lesz könnyű úgy beleélnie magát egy rettegő anya szerepébe, hogy közben a saját két gyermekét neveli, de a különleges helyzet lehetővé tette számára, hogy jobban megértse Evelynt. Megértette, hogy Lee és Evelyn miért tud szavak nélkül is kommunikálni egy olyan helyzetben, amikor mindenkinek egy hajszálon függ az élete. „A film időzítése – vagyis az, hogy éppen két kisgyereket nevelünk Johnnal – megkönnyítette számunkra, hogy nagyon érzékenyen közelítsük meg a témát. Sokat beszélgettünk arról, hogy a házaspár tagja milyen eltérő szerepet töltenek be a családban. Lee gondoskodik szerettei túléléséről, kerüljön bármibe is. Evelyn azonban a túlélésnél többre vágyik: azt szeretné, hogy a gyerekei boldoguljanak és fejlődjenek ebben a rettenetes világban. Tehát két szülői megközelítéssel találkozunk: másként viszonyulnak a gyászhoz, a traumához és a veszélyhez.”
„Lee nagyon old school felfogású ember, és John szerintem nem feltétlenül ilyen. Sokkal nyitottabb. Lee hajlamos bezárkózni, szigorúan túlélő üzemmódban működik, s emiatt nem törődik azzal, hogy fel kellene dolgoznia a fájdalmát. Folyton gyötrődik, de ez mind a négy karakterre igaz. Mindenkinek megvan a maga traumája, ami hatványozza közös küzdelmük feszültségét.”
Blunt olyannak akarta láttatni Evelynt, mint akiben legyőzhetetlenül buzog az anyai őserő. „Hihetetlenül képes szeretni és gondoskodni a gyerekeiről. Közben arra is ügyel, hogy jó gyerekeket neveljen. Tanórákat tart nekik, igyekszik viccelődni, amikor csak lehet, babusgatja őket, s bár megvan benne az ösztönös késztetés, hogy rájuk telepedjen, tudja, hogy megfelelő teret kell biztosítania számukra.”
Az első forgatóköny-változatot jegyző szerzőpáros, Woods és Beck ijesztő csavart építettek be a történetbe Evelyn számára. A legnagyobb öröm, tudnillik, hogy ismét gyermeket vár, akkor éri, amikor a család a legnagyobb veszélyben van. „Azon agyaltunk, mi lehet a legnagyobb gond, amikor muszáj teljes csödben maradni – mondja Beck. – Evelyn terhessége azért került a középpontba, mert azt a kérdést veti fel, hogyan élheti át valaki élete egyik legbonyodalmasabb időszakát, miközben egy mukkot sem adhat ki magából. Igazi mission impossible az Abbottok számára!”
„Ez a fordulat azért is lehet hatásos, mert komoly érzelmi töltést hordoz: a család hatalmas tragédiát élt át, és a terhesség az új kezdet lehetőségét csillantja fel számukra, bármennyire reménytelennek tűnik a helyzetük” – teszi hozzá Woods.
Krasinski kapott az alkalmon, és továbbfejlesztette az ötletet. Még mielőtt Blunt leszerződött volna a filmre, már a feleségére gondolva írta meg, miként küzd az asszony bátran és megtörhetetlenül a család jövőjéért. „Természetesen adta magát, hogy amikor ennek a családnak az élethalálharcán töprengtem, Emily jutott eszembe. De nem akartam erőltetni a dolgot, azt vártam, ha kell neki a szerep, majd ő fog előjönni vele. Úgyhogy nem szóltam neki semmit, csak csöndben figyeltem, hogy megtegye a lépést.”
Emily Blunt tudta, hogy ellentmondásos érzelmeket kell ábrázolnia Evelyn terhességével kapcsolatban. „Természetesen nagyon boldogok mindketten, de áthatja őket a félelem. Számos kérdésre nem találnak választ. Hogyan fogják túlélni a rémek ólálkodását egy csecsemővel az ölükben? Hogyan lehet hang nélkül szülni? Mi lesz, ha felsír a baba? Igyekeznek minden elővigyázatosságot megtenni, hangszigetelt pánikszobát barkácsolnak és ötletelnek, miként lehet majd a babát csitítani. De mindeközben tudatában vannak, hogy óriási ugrásra készülnek az ismeretlenbe.”
Blunt és Krasinski számára is óriási ugrást jelentett az ismeretlenbe, hogy közös munkatapasztalat nélkül elvállalták a házaspár szerepét. De utólag mindketten úgy érzik, ez a sajátos megpróbáltatás csak jót tett a kapcsolatuknak. „Nagy boldogsággal töltött el, hogy John most már szakmai és kreatív értelemben is körülrajongott – árulja el a színésznő. – Feleségként és gyermekei anyjaként eddig is alaposan körül voltam rajongva, de a közös munka során kiderült, hogy alkotó párosként is teljesen egymásra vagyunk kattanva. Persze sokat szorongtunk az elején és kezdetben ijesztőnek tűnt a feladat, de végül mindketten csodálatos tapasztalatokkal gazdagodtunk.”
A házaspár leszerződésével a két gyereküket alakító színészeket kellett megtalálni. A kis Abbottoknak túl hamar kellett felnőniük, és olyan környezetben törekednek szabadságra, ami tele van szigorú szabályokkal, fájdalommal, lemondással és halálos veszéllyel.
Ki játssza a siketnéma Regant, ez volt a legfontosabb kérdés. Krasinski nagy örömmel bukkant rá Millicent Simmondsra, aki a Wonderstruck című filmmel hívta fel magára a figyelmet. A fiatal színésznő saját siketnéma élményeit építette be Regan megformálásába.
„Millicent felfedezése igazi csoda volt a film számára – mondja Krasinski. – Nem pusztán azért, mert bölcs és angyali személyiség, hanem mert annyi mindent hozzá tudott tenni a történethez a siketek világának tapasztalataiból. Soha nem volt megszeppenve a forgatáson, mindig határozottan közölte, hogy márpedig Regan így és így oldana meg problémákat és ily módon kommunikálna jelnyelven.”
„Sosem felejtem el, a forgatás elején nehéz jelenetet vettünk fel – folytatja a rendező. – Millie-nek át kellett jönni a hídon, és ezt mondtam neki: most minden fájdalmadat, dühödet és afelett érzett bűntudatodat, hogy te vagy a fekete bárány ebben a családban, bele kell pakolnod ebbe a járásba. És pontosan megragadta a szituációt. Később elmondta, mennyire frusztrált és néha teljesen idegennek érzi magát minden közegben. Annyira megértette Regant, amennyire és sosem lennék képes. Többször is mondtam neki, azért csinálom ezt a filmet, hogy azok az emberek, akik örök kívülállóknak érzik magukat, rájöjjenek, ők is bármikor lehetnek szuperhősök.”
Regan öccsét, Marcust a 12 éves Noah Jupe alakítja. Krasinski az Éjszakai szolgálat (The Night Manager) című filmben fedezte fel. „Noah-t elrabolják a sorozatban, és amikor láttam a jelentet, arra gondoltam, mennyi bátorság és tehetség kell ahhoz, hogy valaki ilyen zsenge korban ekkora erővel ábrázolni tudja a félelmet. A következő logikus lépés az volt, hogy megkérdeztem róla George Clooney-t, aki a Suburbicon: Tiszta udvar, rendes ház című filmben rendezte őt. Clooney azt mondta: ő a legnagyszerűbb gyerekszínész, akivel valaha is dolgoztam. Teljesen igaza volt. Noah nemcsak tökéletes Marcus, de a legjobb barátok lettek Millie-vel, ami sokat hozzátett a filmhez.”
„Frászt kapok a thrillerektől, de szerepelni nagyon szeretek bennük – árulja el Noah. – Ilyenkor engem nem ijesztgetnek, viszont láthatom, hogyan készülnek a szörnyek.” (UIP-Duna)
