Hang nélkül (2018)

Borzalmas. Se eleje, se vége, telis tele logika hibákkal, a lényekről semmit nem tudunk meg, egy ilyesztgetős tucatfilm. Ja és persze az sem tűnik fel senkinek, hogy még az alapötlet is lenyúlás. Rémlik egy bizonyos Ahová lépek szörny terem???

A Hang nélkül esetében egy igazi meglepetésről beszélhetünk, amely ékes iránymutatója lehetne minden kis költségvetésű horrornak/thrillernek. A koncepciója pofonegyszerű, de a hatásmechanizmusai annál jobbak: lehetőség szerint ne csapj zajt, különben levadásznak a hangra érzékeny, s egyben ocsmány lények, s neked annyi. Ennyi, és ezt nem is lehet/kell túlragozni. Az viszont már a minimális rendező tapasztalattal rendelkező John Krasinski (és persze a jól kidolgozott forgatókönyv) érdeme, hogy ebből képes volt egy feszültséggel teli, valódi horrorként funkcionáló alkotást kreálni, amelyben az ijesztgetések mellett a szülői önfeláldozás metaforája még inkább hangsúlyos. A teljes csendből egészen hirtelen vált a film olyan hangeffektekre, amely szó szerint a néző zsigereibe hatol (s hiába hiszed azt, hogy fel vagy ezekre készülve, mégis olyan hatással bírnak, ami rendesen odaszegez a fotelhez, s pillanatok alatt eléri azt, amit egy vértől csöpögő horror képtelen: feláll a szőr tőle a hátadon). Valamikor a jövőben járunk, amikor az emberiséget elsőre legyőzhetetlennek tűnő teremtmények tartják rettegésben, amelyek egy kisebb csettintésre is azonnal támadnak. A túlélők egyetlen reménye az, ha mindenféle zajt kiiktatnak mindennapi életükből. Ezt a képességet a főszereplő család szinte tökélyre fejlesztette. Igaz, ennek megvolt a maga ára: a legkisebb gyermekükkel épp egy ilyen támadás végzett (SPOILER ebben a tekintetben az Az-hoz hasonlóan húzott egy merészet a film, s már a film első negyedében feláldoz egy gyermeket, amihez azért kell némi bátorság SPOILER) , csakhogy egy újabb bonyodalom üti fel a fejét: az anya szülni fog, amelyet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk csendes műveletnek… A film egyik legfőbb erénye, hogy már az elején lefekteti a játékszabályokat: azonnal egy tragédiával indít, megteremti azt a fojtogató érzést, amely várni fog ránk, s abból nem is enged, amíg a stáblistáig el nem jutunk. A hang nélküliség eszközrendszere remekül működik (igen, jelbeszédre és suttogásra kell számítani, de ne ijedjünk meg, felirat lesz), és külön pozitívum a szülők karakterének kidolgozottsága. Ennél a pontnál viszont nem mehetünk el szó nélkül Emily Blunt és Krasinski mellett, s lám mennyit jelent, ha valaki egy forgatás során a feleségével játszik együtt. A két fél közötti bensőséges viszony már pusztán abból átjön, ahogy egymásra néznek, ezáltal pedig az egymásért való önfeláldozást is sokkal hitelesebbnek érezzük. És itt vissza is kanyarodhatunk a fenti gondolathoz: a filmbéli apa és anya minden egyes mozdulatával, gesztusával azon fáradozik, hogy családja túlélje ezeket a megpróbáltatásokat, ez a legfőbb motivációjuk, akárcsak bármely szülőnek a való életben. Márpedig a legkisebb hibának, oda nem figyelésnek (a filmben egész konkrétan: zajnak) végzetes következményei lehetnek, amelyet senki nem szeretne átélni. Ebből a szempontból pedig épp az ominózus szülési jelenetsornál jutunk el a csúcsra, ahol szabályosan azt lehet érezni, hogy az eddig felgyülemlett feszültség minden erejével a nézőre nehezedik. Minden erénye ellenére azért a Hang nélkül sem mentes kisebb-nagyobb bakiktól, amelyek épp a papírvékony koncepcióból erednek. Itt viszont SPOILER! következik: amikor a család hazafelé tart a film elején, s a biztonság a legfontosabb, miért a legkisebb gyermek a sereghajtó? Hogyan tudott az a szülés ilyen gyorsan lezajlani? Ha annyira fontos a csend, miért egy kukoricaföld mellett él a család? Hogy nem vette észre senki azt a nyamvadt szeget a pince lépcsőjén? Ha a lények valóban csak a hangra mennek, akkor miért nincsenek a vízesés környékén? SPOILER! vége. A legérdekesebb kérdés mégis a lezárása: a magam részéről egyrészt sete-sutának éreztem, másrészt pedig egy folytatás lehetőségét is megalapozza. Abban viszont kételkedek, hogy ez az eredetiség ki fog tartani még egy film erejéig, de ne legyen igazam. Ha összegezni akarom a látottakat, akkor azt mondhatom, hogy a Hang nélkül egy piszkosul hatásos film, amely hatékonyan használja ki lehetőségeit (még ha egy-két logikai bukfencet el is követ), s a zsánerbeli hatásmechanizmusaival is képes élni, miközben a szülői önfeláldozás paraboláját viszi végig alig 90 percben. Összességében jó lett, ám az említett bakik és a lezárása miatt nem nevezném igazán jónak, amelyet egy kicsit sajnálok is.

Ez a horror nem a látványról és a véres jelenetkre épít mint drámai pszicho thriller elemekre. Azzal, hogy a csenddel játszik nagyobb hatást ér el mintha törne zúzna minden jelenetben. Ha jól visszaemlékszem én gyerekkoromban pont ettől féltem. Csendben a sötétben bármi meghúzódhat és ha csak a legapróbb zajt ejtem biztos előjön valami. Véleményem az, hogy valami hasonlóra próbált rájátszani John Krasinski is amit tökéletesen telibe talált. Ismét gyereknek éreztem magam a moziterem sötétjében. Természetesen amit a Hang nélkül nyújt azt már más filmekben láthattuk viszont, nekem a “Vaksötét” című film ugrott be róla, ott is hasonló elemekkel dolgoztak, de valahogy ez mégis sokkalta érzékletesebb és mélyebb történet lett annál. Tempója elég gyors és nem is igazán magyarázza meg a helyzet kialakulásának körülményeit de ez nem róható fel neki gyengepontnak. Fokozza a hangulatot az is, hogy nem rögtön a katasztrófa kitörését veszi alapul a történet hanem már jócskán benne járunk az apokaliptikus világban és így nem igazán találkozunk a családon kívül más emberekkel. Így azért sejthetjük, hogy ha lesz is valami megoldás akkor sem lesz egyszerű a megoldás mint ahogy láthatjuk nem is az. Tovább bonyolódik a helyzet, hogy új jövevény készül a család életébe betoppanni. Kicsit meghökkentem ezen a húzáson, hogy mi vihette erre a döntésre a családot de tetszett ez a megmozdulás mivel még tovább növeli a káoszt az amúgy sem idilli képben. Ezt a mondhatni rövid játékidőt teljesen kitölti és nincs benne egy eltékozolt pillanat sem. Amiatt, hogy nem magyarázták túl a történetet néhol felmerült bennem pár kérdés. Kezdve azzal, hogy mi módon él túl egy ilyen család egy ennyire brutális helyzetet. Persze az oké, hogy jelbeszéddel kommunikálnak de esélytelen, hogy 100%-osan csendben képesek maradni. Ezt félre tettem és inkább egyszerűen élveztem ezt a képtelen történetet ami minden perccel elszédített.

Ebben az évben sok horror - thrillerben csalódtam már, ezáltal úgy ültem be a moziba, hogy nem számít mennyi jót és rosszat olvastam a filmről, úgy voltam vele inkább nem várok tőle semmit. Azt leszámítva, hogy semmi magyarázatot nem kaptam a filmről (spoiler) a benne élők "szörnyekről" vagy éppen a tulajdonságaikról, a világukról, nagyon örülök neki, hogy a Paramount odaadta a rendezői széket John Krasinskinek, mert egy remek filmet alkotott. A lényege, hogy van egy család aki nem szólalhat meg, nem csaphat semmiféle zajt, mert különben jönnek a szörnyek és kegyetlenül lecsapnak. Azok a szörnyek amikről csak annyit lehet tudni, hogy vakok és a zajra mennek és ölnek. Ezáltal tátott szájjal néztem, milyen megoldásokat hajtottak végre az éltben maradásért. Mezítláb közlekedik a család, a farmon ahol élnek homokkal van minden kinti útvonal leszórva, a házban megvan jelölve minden lépésük helye, véletlenül se nyikorogjon alattuk a padló és a lényeg persze nem beszélhetnek ezért megtanulták a jelbeszédet és még számos zseniális dolog van a filmben. A lényege természetesen, hogy a 90 perc alatt egyszer nem volt olyan hiányérzetem és rémületből, izgalomból rendesen jól "lakatott" a stáb. Nagyon sok olyan jelenet volt, amivel sok horrorfilm szenved, hogy kiszámíthatóak, hát ebben a filmben sok meglepetés ért. Arról nem beszélve, hogy többnyire csend van, ezáltal jókor kombinálták össze az adott jelenetekben a fordulatokat.Összességében a világuk magával rántott, a színészi játék zseniális volt, nem volt vontatott a film és a legjobb az volt benne, hogy nem zombis, szellemes és sorozatgyilkos kategóriát tártak elénk, hanem egy teljesen új dolgot kaptunk. Mindenkinek ajánlani tudom. UI: Várom a folytatást!!!!

Nekem az tetszett személy szerint a filmben, hogy az alaptörténete eléggé minimál. Nincs több szál, nincs benne ezer szereplő, visszatekintés a múltra, felesleges hatásvadász gyilkolászás, csak a családra koncentrál a történet, az ő túlélésük áll a középpontban. Az egész filmben nyolc szereplő van, mégis nagyon kompakt az egész. Alig tudunk valamit a kezdetekről, az sem egyértelmű az elejétől, hogy ki is az ellenség. Csak annyit tud összerakni a néző nem lehet hangot kiadni. Tetszett ez a bizonytalanság. Később tudatosul csak bennünk, hogy egy földönkívüliek utáni támadás túlélői a szereplők. De mi lehet az ufok célja? Mindenkit legyilkolnak és utána tovább állak egy következő bolygóra vagy más áll a háttérben. Érdekesek voltak a túlélési stratégiák. A megjelölt padlóval, a jelnyelvvel vagy azzal hogy a szülők próbáltak normális környezetet teremteni a gyerekeiknek. A szereplők játéka is kiemelendő, nem játszották túl a szerepüket. Volt benne feszültség és folyamatosan fenntartotta az ember figyelmét a film. Voltak benne hibák, de annyira magával ragadott a történet, hogy 5*.