Közösség

Vélemény:

 

75 Hang nélkül

(2018)

Hang nélkül

 
Harper   2018.05.08 17:32
6


Nagyon nehéz rendezői feladatot oldott meg John Krasinski, hiszen beszéd és hangok nélkül kellett érzelmeket kifejeznie és olyan feszültséget teremtenie, mely magával ragadja a nézőt. Sikerült neki. A hangok nélkül energikus, erős alkotás lett. Az alaphelyzet is érdekes és fantáziadús, de később több szálon futtatva az eseményeket ezt még fokozni tudja. Az egyik szál a család belső konfliktusait ábrázolja: például az apa és lánya közti feszültségét (az utóbbi azt érzi, hogy előbbi őt okolja kistestvére haláláért) a férj - feleség viszonyát (melyben az anya, a gyerekek minden áron való megmentésére esketi férjét), illetve a kisfiú és szülei konfliktusát, melyben olyasmikre akarják tanítani, amit a srác nem akar. A másik szál a szörnyek jelentette fenyegetés és a velük folyó harc. A film egyik csúcspontja a teljes káosz perce: az apa a kukoricásban keresi gyermekeit, az anya szülésre készül a házban, de váratlanul rátörnek a szörnyek (és egyedül van) a gyerekek meg a gabonatárolóban bujkálnak, ahol kis híján meg is fulladnak. A másik csúcspont az apa halála, aki feláldozza magát gyerekeiért, végül a zárás: rájönnek, hogyan lehet legyőzni a dögöket. Az egész nagyon szuggesztív és hatásos. Krasinski mesterien kezeli a karaktereket, jó érzékkel alakítja ki a veszélyhelyzeteket és hatásosan emeli a feszültséget. Értékelésem a filmre erős 8,5 pont.