2020.07.31   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Ha képregényfilmek, akkor mindenkinek a Marvel moziverzum vagy a DC filmek jutnak eszébe. Pedig ennél azért jóval szélesebb a paletta. Hogy mást ne is mondjunk, itt van a Dredd bíró, amely szintén képregényként született meg, ezekből pedig két film is készült.

Most már biztos, jön a Dredd bíró sorozat!

Először 1995-ben Sylvester Stallone keltette életre a rendíthetetlen igazságosztót a Dredd bíró moziban. Majd 2012-ben jött a Karl Urban főszereplésével készült Dredd remake. A kritikusok előtt mindkét film leszerepelt, ahogy a kasszáknál sem hozták azt, amit a készítők vártak. Cserébe viszont mindkét film elég masszív rajongótábort gyűjtött maga köré az évek során.

E rajongóknak szolgált most jó és rossz hírekkel is a franchise megfilmesítési jogait birtokló Rebellion vezetője, Jason Kingsley. Egy interjú során arról beszélt, hogy már 2017 óta dolgoznak a Judge Dredd: Mega City One sorozaton, ez önmagában még nem is újdonság. Az viszont már igen, hogy tulajdonképpen minden készen áll, hogy nekivágjanak a tényleges munkának, mivel lényegében a forgatókönyv elkészült.

Arra a kérdésre, hogy a sorozatban ki alakíthatja a címszereplőt, Kingsley úgy válaszolt, hogy alapvetően a 2012-es Dredd folytatásában gondolkoznak, így Karl Urban térhetne vissza. De azzal is elviccelődtek már, hogy mennyire jó lenne, ha Sylvester Stallone is szerepet vállalna a sorozatban.

Ugyanakkor Kingsley azt is elárulta, hogy a sorozat elkészítésének legnagyobb gátja jelenleg a járvány, amely az egész filmipart térdre kényszerítette. És nem csak arról van szó, hogy a biztonsági előírások betartása mellett nem nagyon lehet forgatni, hanem arról is, hogy szponzorokat is sokkal nehezebb találni az ilyen projektekhez, mivel mindenkinek jelentősen megváltoztak az anyagi lehetőségei.

Ennek fényében tehát abban biztosak lehetünk, hogy előbb-utóbb összejön a Judge Dredd: Mega City One sorozat. Abban viszont már kevésbé, hogy mikor.