Most már tudjuk, miért lesz korhatáros a Bad Boys 3 (videó)

Már jó pár hónapja tudjuk, hogy készül a Bad Boys 3 - Mindörökké rosszfiúk, mert a két főszereplő, Will Smith és Martin Lawrence együtt és külön is bejelentették saját Instagramjukon, hogy a film hivatalosan is elkezdett forogni.

A 3. rész rendezője Adil El Arbi és Bilall Fallah, akik  Chris BremnerGeorge Gallo és David Guggenheim forgatókönyvéből készítik el a filmet.

A franchise sora a második rész bemutatását követően, 2003-ban jutott egy jó időre zsákutcába – a rajongóknak így majdnem 17 évet kell majd várniuk a következő részre, ami a hivatalos források szerint 2020-ban érkezik majd a mozikba.

A film történetéről eddig vajmi keveset tudni azon kívül, hogy Mike Lowrey és Marcus Burnett kénytelen ismét együtt dolgozni, de az már most tény, hogy sok nagy név csatlakozott már a stábhoz, mint Paola NuñezVanessa HudgensJoe PantolianoJacob Scipio és Derrick Gilbert.

Smith nemrég az Instagramján osztott meg egy videót a film egyik olvasópróbájáról, amiből szintén nem derül ki sok, egy dolgot kivéve: ez a film valószínűleg szigorúbb korhatáros besorolást kap majd, mint az előzőek. A felvételen az hallatszódik, ahogy a párbeszédek és a mondatok nagyja nemes egyszerűséggel csak sípolás – ennyit kellet cenzúrázni belőlük.

Szóval anélkül is végig lehet nézni, hogy bárki attól tartana, spoilert tartamaz, mert nem:

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

EXCLUSIVE FIRST LOOK at @BadBoys Script Reading. NO SPOILERS!

Will Smith (@willsmith) által megosztott bejegyzés,

Febr 24., 2019, időpont: 9:31 (PST időzóna szerint)