Közel 30 évet kellett várnunk arra, hogy a Bill és Ted harmadik része végre elkészüljön, és bár a film már itt van a küszöbön, a megjelenésig mindenképpen érdemes ráhangolódni az új előzetessel.

Az új trailer pedig ezúttal sokkal többet árul el a filmről, Keanu Reeves és Alex Winter mellett pedig Samara Weaving és Brigette Lundy-Paine is szerepet kapott a filmben. Az új páros hőseink lányait alakítják majd, akik saját kalandra indulnak majd, de nagyon úgy tűnik, hogy a szülőket mindez egyáltalán nem zavarja majd.

A Bill és Ted 3 kapcsán maga Keanu Reeves nyilatkozta korábban, hogy ennyi idő után továbbra is egy személyes projektként tekintettek a teljes koncepcióra: “Továbbra is egy kissé kusza, de független film vagyunk, de ez a bája az egésznek. A harmadik rész továbbra is az előző két epizód szellemében készült, tele van meglepetéssel és cameoval!”

Talán nem is lehet jobb hír annál, hogy a Bill & Ted Face the Music szeptember elsején debütál majd a mozikban, de ettől függetlenül egyidejűleg digitálisan is elérhetővé válik azoknak, akik továbbra is otthonukban szeretnék élvezni majd a megjelenéseket.