Nem is kérdés, jön a Bad Boys 4!

Néhány napja került csupán a mozikba Will Smith és Martin Lawrence harmadik közös akcióbulija, a Bad Boys 3 - Mindörökké rosszfiúk, máris a folytatásról beszél a világsajtó. Ez nem is meglepő, hiszen egyfelől a film már most nyitóhétvége alapján is sikerre van ítélve, másfelől a Sony a hírek szerint kezdettől fogva számolt a negyedik résszel. Mostanra pedig hivatalossá is vált, hogy elkészülhet a folytatás.

Sőt, már azt is tudni lehet, hogy a Bad Boys – Mindent vagy többet forgatókönyvét az a Chris Bremner fogja írni (vélhetően többedmagával), aki a harmadik rész szkriptjét is papírra vetette Peter Craig és Joe Carnahan közreműködésével. Természetesen jó esély van rá, hogy a két főhős – Mike Lovrey és Marcus Burnett – is visszatér a negyedik részre, de azt persze még nagyon korai lenne megtippelni, hogy ezúttal milyen kalamajkába keverednek majd.

A harmadik részt maratoni várakozás előzte meg, hiszen a Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk 2003-ban, vagyis tizenhét évvel ezelőtt került a mozikba. A két film közti hosszú időnek több oka is volt. Egyfelől a projekt sokáig nagyon nem akart összeállni. A forgatókönyvírók és a rendezők egymásnak adták át a kilincset, mire végül Adil El Arbi és Bilall Fallah leforgatták a filmet. Emellett a megfelelő sztori is csak nagy nehezen született meg, márpedig sem a Sony, sem pedig a főszereplők nem akartak csak azért leforgatni egy folytatást, mert a rajongók egyébként imádják a folytatásfilmeket. Erről Will Smith is beszélt egy interjú során – elmondása szerint ő maga sem akarta addig elvállalni a szerepet, amíg nem volt biztos, hogy jó lesz a harmadik rész, mivel óvni szerette volna a franchise-t. Hozzátette, korábban voltak már olyan folytatásfilmjei, amik nem sültek el jól, itt nem akart kockáztatni.

A Bad Boys – Mindent vagy többet-et tehát Chris Bremner forgatókönyve alapján készíthetik el, és a Sony ígérete szerint nem kell majd rá újabb tizenhét évet várni. Bremner viszont meglehetősen sűrű programnak néz elébe, hiszen a frissen bejelentett A nemzet aranya 3-on is ő dolgozik jelenleg.