A Netflix egy újabb évaddal meghosszabbította A 3-test probléma című sorozatot, az évadok és epizódok számáról később közölnek további részleteket, írja a Variety.

A megújítással a sorozat várhatóan a végére ér, ahogy arra a készítők, David Benioff, D. B. Weiss és Alexander Woo is utalást tettek. Ugyanakkor korábban arról szólt a fáma, hogy három-négy évadra lenne szükségük a történet teljes elmeséléséhez.

A Liu Cixin regényei alapján készült sorozat egy, az 1960-as évek Kínájában hozott döntés következményeit járja körül, amely visszhangzik az időben, és jelentős kihívás elé állítja az emberiséget.

A sorozat egyébként jelentős sikert aratott a Netflixen: három héten át vezette a Netflix Top 10-es listáját, és 79%-os értékelést ért el a Rotten Tomatoes-on, ugyanakkor a hazai nézők a mafabon csak 42%-ra értékelték.

Nem mellesleg, ez a sorozat volt Benioff és Weiss első projektje a Trónok harca után.

dráma | fantasy | kaland

Az 1960-as évek Kínájában hozott végzetes döntés a jelenben is visszhangzik, ahol tudósok egy csoportja egy nyomozóval társul, hogy szembenézzenek a bolygót fenyegető... több»