Továbbra is tarol az új animációs film, amely ötödik hete van ott a Netflix nézettségi toplistájának első tíz helyezettje között, ahol immár jó ideje az élen trónol. Mögötte ezúttal meglehetősen sűrű volt a mezőny, egy új sorozat például közel 120 millió órányi nézettséggel lett a második.
Az élen tehát a K-pop démonvadászok végzett, amely 25,8 millió nézőt vonzott, ők együtt 43 millió órányi nézettséget generáltak. Mögötte a Vad természet futott be a második helyre 24,6 millió nézővel és 119,5 millió órányi nézettséggel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára ezen a héten A téglafal állhatott fel, erre 22,3 millió néző volt kíváncsi, akik összesen 37,5 millió órát töltöttek a képernyő előtt.
A negyedik helyezett ezúttal az Álomesküvő Madeával lett 16,5 millió megtekintéssel és 28,6 millió órányi nézettséggel. Mögötte lett az ötödik a Hová tűnt Amy Bradley?. Erre 12,2 millió előfizetős volt kíváncsi, akik együtt összesen 27,1 millió órányi nézettséget hoztak neki. A hatodik ezen a héten az Egységben az erő volt 8,4 millió nézővel és 13,6 millió órányi megtekintéssel.
A hetedik helyen végzett a Nyerd meg az életed - 3. évad, ezt 7,8 millió előfizető nézte meg, akik 47,9 millió órát szántak rá az életükből. A nyolcadik pedig a Teljes káosz: Az eltűnt fiú lett 7 millió nézővel és 6,2 millió órányi nézettséggel. A kilencedik helyre fért oda a Faltól falig. Erre 6,4 millió néző volt kíváncsi, akik 12,6 millió órányi nézettséget hoztak. Végül, de nem utolsósorban még odaért a tízedik helyre A halhatatlan gárda 2. is, köszönhetően a 6,2 millió nézőnek és a 11 millió órányi nézettségnek!
56 A halhatatlan gárda 2. (2025)
(15) (6)
Netflix
Andy és halhatatlan harcosokból álló csapata folytatja küldetését az emberiség védelmében. Ezúttal egy félelmetes új ellenséggel kell szembenézniük, aki a Régi Gárda... több»
Szereplők: Charlize Theron, Uma Thurman, Chiwetel Ejiofor, Matthias Schoenaerts, Henry Golding
42 Faltól falig (2025)
(6)
Netflix
Woo-seong egy férfi, aki végre elég pénzt gyűjtött össze egy lakás vásárlásához. Csakhogy a pénzügyi csőd és a szomszédos emeletekről hallatszó rejtélyes zajok miatt... több»
Szereplők: Kang Ha-neul, Hye-ran Yeom, Jeon Jin-Oh, Hyun-woo Seo, Sung-Il Jung
48 Teljes káosz: Az eltűnt fiú (2025)
(2)
Netflix
Egy apa azt állítja, hogy a fia csapdába esett egy elszabadult házi készítésű léggömbben. A híradó helikopterei élőben követik az üldözést, az üres léggömb földet ér,... több»
Szereplők: Diane Sawyer, Dave Kay, Richard Heene, Mayumi Heene, Bradford Heene
50 Egységben az erő (2025)
(9)
Netflix
Egy elhivatott különleges nyomozó kénytelen összefogni egy vakmerő, lefokozott volt nyomozóval, hogy levadásszanak egy gyilkost ebben a zsarukomédiában. több»
Szereplők: Werner Kolf, Jandino Asporaat, Florence Vos Weeda, Ferdi Stofmeel, Ergun Simsek
60 Hová tűnt Amy Bradley? (2025)
dokumentum | krimi | misztikus
Netflix
1998. március 24-én a 23 éves Amy Lynn Bradley családjával egy hajóúton nyaral, amikor hirtelen nyomtalanul eltűnik. Ez a fordulatokkal teli, háromrészes dokumentumfilm-sorozat a... több»
Szereplők: Iva Bradley, Ron Bradley, Erin Cullather, Brad Bradley, Kirk Detweiler
23 Álomesküvő Madeával (2025)
(5) (5)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
Madea és családja részt vesz Tiffany sietős esküvőjén a Bahamákon. Feszültségek támadnak, amikor Tiffany kételkedik vőlegényében, Zavierben, és az anyja is furcsán... több»
Szereplők: Cassi Davis, Xavier Smalls, Diamond White, Taja V. Simpson, Tyler Perry
65 A téglafal (2025)
(20)
dráma | misztikus | sci-fi | thriller
Netflix
Egy házaspár története, akiknek lakóházát hirtelen egy titokzatos téglafal veszi körül, és akiknek a szomszédokkal együttműködve kell kiutat találniuk. több»
Szereplők: Matthias Schweighöfer, Frederick Lau, Ruby O. Fee, Alexander Beyer, Murathan Muslu
80 Vad természet (2025)
(27) (7)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Netflix
Eric Inman, a Nemzeti Parkok Szolgálatának különleges ügynöke az emberi törvények betartatásán dolgozik a vadonban. Egy brutális haláleset nyomozása szembesíti a parkban és a... több»
Szereplők: Eric Bana, Sam Neill, Rosemarie DeWitt, Wilson Bethel, Lily Santiago
76 K-pop démonvadászok (2025)
(13) (9)
Netflix
Amikor a K-pop szupersztárok, Rumi (Arden Cho), Mira (May Hong) és Zoey (Ji-young Yoo) éppen nem stadionokat töltenek, akkor titokban démonvadászként dolgoznak azon, hogy... több»
Szereplők: Ken Jeong, Arden Cho, Hyo-Seop Ahn, Daniel Dae Kim, Lee Byung-hun