Alig néhány napja került fel a Max műsorkínálatába, máris a legnézettebb tartalomnak számít az idén tavasszal a mozikban is bemutatott Egy Minecraft film.
A Minecraft nevű játékot alighanem sokaknak nem kell bemutatni, a Jared Hess rendezésében készült filmadaptáció pedig kiemelkedő anyagi sikert hozott a stúdiónak. A 150 millió dolláros költségvetésből készült film mintegy 954 millió dollárt hozott világszerte. A kritikusok azonban igencsak elmarasztalták a produkciót, a Rotten Tomatoes portálon mindössze 48 százalékra értékelte a szakma, ezzel szemben a közönség 85 százalékot adott rá. A hazai nézők ennél már kevésbé voltak elnézőek, a film mindössze 35 százalékos értékelést kapott a Mafabon.
Kétségtelen viszont, hogy az Egy Minecraft film parádés szereposztást kapott, a főszerepekben olyan nevek láthatók, mint Jack Black, Jason Momoa, Jennifer Coolidge, Kate McKinnon, Emma Myers, Danielle Brooks és Rachel House.
Az Egy Minecraft film tehát már elérhető a Maxon, ne feledjétek, hogy a film mafabos adatlapján található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elindítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel. Ha pedig már megnéztétek a filmet, úgy várjuk véleményetek róla ITT.
Kedvcsinálóként csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
