Nyugdíjba vonul Quentin Tarantino?A kép forrása: Photo © The Weinstein Company & Dimension Films

Quentin Tarantino múlt héten az amerikai forgalmazóknak tartott rendezvényen próbálta eladni a Aljas nyolcas című filmjét, amikor a projektről beszélve meglepő bejelentést tett. 2012 novemberében már pedzegette a témát, most azonban nyíltan beszélt arról, hogy tervei szerint a tízedik filmje után nyugdíjba vonulna. Ha a rendező komolyan gondolja a dolgot, akkor a rajongóknak fel kell készülniük, ugyanis ezek szerint a legújabb projektet is beleszámítva már csak három filmet készítene, bár beszédében nyitva hagyott egy kiskaput. A rendező elmondta, nem hisz benne, hogy addig kéne filmeket készítenie, amíg a közönség meg nem unja őket, és akkor szeretné otthagyni a pályát, amikor még élete teljében van. „Tetszik az ötlet, hogy tíz filmből álló filmográfiám legyen, szóval ezt követően van még kettő”, utalt a jelenleg pre-produkciós fázisban levő Aljas nyolcas című westernjére, majd hozzátette: „Még nincs kőbe vésve, de jelenleg ez a terv. Ha elkészítem a tízediket, és nem rontom el, jó ötletnek tűnik így lezárni egy hosszú karriert.” Ezt annyival egészítette ki, hogy amennyiben lenne egy jó filmterve, nem vetné el csak azért, mert korábban azt mondta, tíznél megáll. Tarantino ezt követően már legújabb filmjéről beszélt, melyet 70 mm-es filmre rögzítene. Elmondása szerint ez emlékeztetné a nézőket arra, miért is jó moziba járni, és miért teljesen más élmény otthon megnézni egy filmet egy televízió képernyőjén, mint a szélesvásznon. A rendező azt tervezi, hogy a filmet először ebben a formátumban adná ki, melyet egy hónappal később a 35mm-es és a digitális verzió is követne.

A film története Tarantino eredeti forgatókönyvén nyugszik, és a polgárháború utáni Amerika nyugati vidékén játszódik. A történet egy fejvadász, Marquis Warren köré épül, aki foglyul ejt egy gonosztevőt, akit a törvény elé szeretne állítani. Útjuk során számos kalandba keverednek, társakra és számos ellenségre is szert tesznek.

Tarantino idén januárban egyszer már dobta a projektet, ugyanis megsértődött azon, hogy valaki kiszivárogtatta az internetre a film forgatókönyvét. Miután lecsillapodtak a kedélyek, megváltoztatta korábbi döntését, és áprilisban megszervezte a forgatókönyv nyilvános olvasópróbáját a Los Angeles-i United Artists színházban.

A Hateful Eight forgatási munkálatai még idén megkezdődnek Kolorádóban, és bár a film nem rendelkezik hivatalos megjelenési dátummal, várhatóan 2015-ben debütál majd a mozikban. A főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint  Channing Tatum, Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Demián Bichir, Tim Roth és Michael Madsen