Nem volt még életrajzi film, amely akkora hírverést kapott volna, mint Christopher Nolan Oppenheimer című opusza. 

A 100 millió dolláros produkció – ennyit eleve nem szokás életrajzi darabokra költeni – szemlátomást a Universal stúdió szerelemgyereke – mutat rá Jack Carter, a ScreenRant kritikusa. A film az „atombomba atyjának” fordulatos életébe avat be, így természetesen nem csak az áll a középpontban, hogyan szerelték össze a történelem első tömegpusztító fegyverét. Az Oppenheimer bemutatja, milyen politikai és katonai lobbik mozdították elő az atombombát létrehozó Manhattan-terv megvalósítását, a néző megismerkedhet a tudós erkölcsi vívódásaival, nőügyeivel, és bőséges kifejtést nyer maga a korszak is, amikor a hidegháború tombolása közepette meghurcoltak egy zsenit a kommunistaellenes hisztéria jegyében. (Oppenheimert nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették, nem férhetett hozzá titkosított információkhoz, ami egy atomtudós esetében komoly hátrány. Nemrég mentették fel hivatalosan minden vád alól.)

Jack Carter szerint feltűnő, hogy a stúdió az Oppenheimert a nyári főszezonban indítja útjára, amikor olyan filmeket mutatnak be, mint Tom Cruise újabb Mission: Impossible opusza (Mission: Impossible - Leszámolás 1. Rész) és a Marvelek, az év nagy szuperhősös mozija. A lépés arra utal, hogy úgy gondolják, az Oppenheimer megállja majd a helyét a nagy látványfilmek között. Erre garancia a rendező, Christopher Nolan renoméja (Batman-trilógia, Dunkirk, Eredet), aki csupa kritikai és kasszasikert alkotott, kivéve a legutóbbi Tenetet, ami jórészt azért bukhatott meg, mert a covid csúcspontján küldték a mozikba.

Az Oppenheimer másik nagy aduja a hihetetlen sztárparádé, szinte a statisztaszerepekben is csupa nagy nevet láthatunk. A címszereplőt napjaink egyik legjobb karakterszínésze, Cillian Murphy alakítja, kommunista feleségét Emily Blunt, Robert Downey Jr. hozza az atompárti miniszter figuráját, Matt Damon pedig a Manhattan-tervet irányító tábornok.

A stúdió és a rendező is sokat kockáztat a nyári bemutatóval, de bátraké a szerencse, mondja Carter.

A film július 20-tól a mozikban.

77 Oppenheimer  (2023)

dráma | életrajzi | történelmi

SkyShowtime (2024.03.21.)

A második világháború egyik legborzalmasabb hozadéka az atombomba feltalálása, amelynek első és egyben utolsó bevetése sokkolta a világot. J. Robert Oppenheimer nevéhez... több»

UIP-Duna