51 A potyautas  (2021)

A múlt hét folyamán megérkezett Joe Penna legújabb rendezése, A potyautas, amely enyhén szólva sem nyerte el a hazai nézők tetszését.

Penna a 2018-ban debütált Sarkvidékkel vált ismerté a szélesebb nézőközönség számára, A potyautassal azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem sikerült megismételni ezt a kiérdemelt elismerést. A film mindössze 29 százalékos értékelést tudhat magáénak 68 szavazat alapját a Mafabon, de nézzük egy kicsit részletesebben a hazai nézők véleményeit:

“Ezt a gáz filmet, hát komolyan mondom. Ezzel baromira mellényúltak, a főszereplők miatt kap tőlem 2 csillagot, de egybéként annyi sem érne. Érdektelen, lassú (amivel önmagában nem lenne baj, lásd Gravitáció), förtelmes az egész” - írja DóRi.

“Anna Kendrick neve tökéletesen fémjelzi a semmit. A film unalmas és befejezetlen. Egyáltalán nem szól semmiről. A színészi játék 0, a karakterek nincsenek kidolgozva, néhol olyan üres és érzelemmentes, mintha két program beszélgetne. Időpocsékolás” - olvasható Edina387954-től.

Stevepisti, aki szintén két csillaggal értékelte a produkciót az alábbiakat írja: “Sajnos csatlakoznom kell az előttem véleményezőkhöz, valóban nagyon gyengécskére sikeredett, unalmas, lapos. Nem igazán tudtam senkiért aggódni, valahogy mintha a színészek is csak fél gőzzel játszottak volna. Kár érte.”

“Semmi sem kiemelkedő a filmmel kapcsolatban, viszont olyannyira középszerű, hogy teljesen felejthető. Ebből kiindulva felesleges megnézni” - így értékelte Kovacs, három csillagnál többet azonban tőle sem kapott Penna rendezése.

A potyautas tehát már elérhető a Netflix műsorkínálatában, még több információt, érdekességet, előzetest és fotókat pedig a film adatlapján találtok, amelyen egyúttal a “ Lejátszás a NETFLIX-en” gombra kattintva el is indítható a film abban az esetben, ha van előfizetésetek a streaming szolgáltatónál.