2019.10.10   szerző: csd   hozzászólások: 0

A tegnapi nap folyamán számoltunk be arról, hogy Robert Downey Jr.-t végül miért is nem jelölte a Disney Oscar-díjra a Végjáték kapcsán. A színész a Howard Stern Show rádiósműsor vendége volt, ahol többek között Stan Lee-vel való kapcsolatáról is beszélt.

Robert Downey Jr. Stan Lee-vel való utolsó találkozásáról vallottA kép forrása: ComicBook

Stan Lee-nek, aki tavaly novemberben hunyt el, a képregény rajongók olyan karaktereket köszönhetnek, mint Pókember, X-Men, Hulk, Fekete Párduc. A mester szinte mindegyik Marvel filmben feltűnt egy-egy kisebb cameo erejéig, a Pókember: Idegenben munkálatait sajnos azonban már nem élhette meg.

Robert Downey Jr. a beszélgetésben azt is elárulta, hogy Lee-vel az Amerika kapitány: Polgárháború utolsó jeleneteinek felvétele során találkozott utoljára, amikor a Marvel atyja egy postai kézbesítőt alakított.

„Az elképesztő az egészben az volt, hogy már az első felvétel alatt tökéletesen hozta a figurát, aztán újra beálltunk, hogy még egyszer felvegyük a jelenetet, és akkor azt mondta, hogy ’Csomagot hoztam Robert…’, és az jutott eszembe, hogy annak, aki megteremtette az filmbeli karakteremet egy pillanatra ugyanaz a személy voltam” – mesélte a színész.

Bár arra sajnos nincs túl sok esély, hogy Robert Downey Jr. újra feltűnjön Tony Stark szerepében még valaha, a korábbi hírek szerint azonban Sherlock Holmes-ként még visszatérhet a színész.

akció | kaland | sci-fi

A Bosszúállók végén Thanos elpusztította univerzum felét, de Doctor Stange egy merész húzással megadta a lehetőségét annak, hogy az életben maradt Bosszúállók... több»