2020.10.16   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Az ezredforduló környékén élték igazi virágkorukat azok a tinihorrorok, amikben egy csapat mit sem sejtő diákra vadászik egy titokzatos gyilkos. Ennek legjobb példája és lényegében egyik modernkori stílusteremtője volt a Sikoly. De legalább ennyire híres volt az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron is. Utóbbi két feledhető folytatást kapott az évek során, de immár közel másfél évtizede lekerült a porondról. Most viszont új erőre kaphat az Amazon és a Sony Pictures jóvoltából.

Az eredeti film (amelyről talán kevesen tudják, hogy egy 1973-as regény adaptációja volt) története egy csapat tiniről szól, akik épp a szalagavatójuk utáni buliból kocsikáznak hazafelé az éjszaka közepén. Egy óvatlan pillanatban kilép eléjük valaki az erdőből az útra, ők pedig halálra gázolják. Mivel kétségbeesésükben nem tudják, mit tegyenek, végül inkább eltűntetik a hullát, bedobják a tengerbe. Egy évvel később azonban mindannyian rejtélyes üzenetet kapnak: „tudom, mit tettél tavaly nyáron.” És ezzel kezdetét veszi az öldöklés.

A film a szokásos sémát követte, és akkoriban tini körökben parádésnak mondható szereposztásával nagy sikert aratott. Olyan színészeket láthattunk benne, mint Jennifer Love Hewitt, Sarah Michelle Gellar, Freddie Prinze Jr. vagy Ryan Phillippe, akik mind azokban az években voltak karrierjük csúcsán.

A későbbi folytatások már messze nem voltak olyan sikeresek, így a 2006-os harmadik rész után nem is készült több film. Most viszont az Amazon olyannyira meglátta benne a fantáziát, hogy nem is egy filmet, hanem mindjárt egy sorozatot rendelt be belőle. Ennek elkészítésében a Sony Pictures Television, az Atomic Monster és az Original Film stúdiók is besegítenek.

Bár a projekt már lassan két éve formálódik, még mindig nagyon keveset tudni róla. A forgatókönyvet Sara Goodman írja (bár eredetileg Shay Hattenről volt szó), azt viszont nem tudni, hogy ki lehet a rendező (aki eredetileg James Wan lett volna). A történet lényegében ugyanaz lesz, mint az első mozi esetében, csak épp ezúttal egy sorozat formájában dolgozzák fel. Azt, hogy kik lehetnek a főszereplők, szintén nem lehet még tudni, ahogy az sem világos, mikor debütálhat az első rész az Amazonon.