The Last of Us: 10 részlet, amit nem szúrtál ki az első epizódban

Tegnap megérkezett végre az év egyik első nagyon várt sorozata az HBO Maxra. A The Last of Us a Naughty Dog stúdió nagyszerű játékának élőszereplős adaptációja, amely az első kritikák alapján piszok jól sikerült. A sorozat első évada összesen kilenc epizódot ölel fel, amelyek hetente érkeznek majd, így egyelőre csak az első, közel másfél órás epizód érhető el. De ez is bőven szolgáltat érdekességekkel. Ezek közül mutatunk most tízet. Vigyázat, helyenként erősen spoileres tartalom következik!

1. A sorozat más időben játszódik mint a játék: A The Last of Us játék (legalábbis az első része, mert már kettő van) eseményei 2033-ban játszódnak, míg az előzmények 2013-ban. A sorozat tartja a húsz éves különbséget, csak épp a sztorit előrébb hozta még tíz évvel. Így az előzmények 2003-ban, a sztori pedig 2023-ban játszódnak. A forgatókönyvet író Craig Mazin ezt azzal magyarázta, hogy így sokkal közelebb érezhetik magukhoz a nézők a történetet, hiszen lényegében napjainkban játszódik.

2. Tényleg létezik a gomba, ami a járványt okozza a sorozatban: A cordyceps gombáknak több száz változata ismert szerte a világban. Ezek között akadnak olyan fajok, amelyek hernyókon telepednek meg és azok elpusztult testében fejlődnek tovább. De akad olyan változat is, amely rovarokat fertőz meg és ezeket ténylegesen képes bizonyos fokig manipulálni. Ezzel biztosítja a gazdatest által a számára a szaporodáshoz szükséges megfelelő közeget. Érdekesség, hogy a cordyceps bizonyos változatait a gyógyászatban is használják.

3. Sarah szinte ugyanolyan pólót visel mint a játékban: A sorozat nagyon szorosan kötődik a játékhoz, ennek egyk jele, hogy Sarah szinte ugyanolyan pólót visel a sorozatban mint a játékban. A különbség itt is az évszámokban érhető tetten, hiszen 2012 helyett itt 2002 szerepel és a figura is más pózban áll.

4. Joel születésnapi üdvözlőlapja: Ez is szerepel a játékban és pontosan ugyanúgy néz ki. A szöveg az üdvözlőlapon arról szól, hogy bár Joel utálja Sarah zenéjét és a kedvenc filmjeit sem szereti, mégis ő a legjobb apa a világon. 

5. A film is szerepel a játékban: Az első epizódban Sarah és Joel együtt ülnek le egy ZS-kategóriás filmet. Ez a film a játékban is szerepel és történetesen Joel egyik nagy kedvence. Viszont a játékban szó sincs szomszédtól kölcsönkért DVD-ről, sőt, a szomszédba átmenetelről sem.

6. A lángoló farm, Louis és Jimmy: Itt van egy kis kavarodás. A játékban egy Jimmy nevű szomszéd srác tör be Joel és Sarah otthonába (már fertőzötten) és őt lövi le Joel. Később Joel, az öccsse, Tommy és Sarah egy autóval próbál kijutni a városból, amikor elhaladnak egy lángoló családiház mellett. Ekkor megállapítják, hogy ez Louise háza. A sorozatban ezzel szemben nincs Jimmy nevű szomszéd, helyette a szomszéd öregasszony támad rájuk az utcán (de a "Megölted" dialógus passzol), majd később elhaladnak egy lángoló családiház mellett, amit "Jimmy házaként" azonosítanak.

7. A teherautó és a repülő: A trió a városon keresztül próbál kijutni a káoszból, ami elég nehéz feladat. A játékban és a sorozatban is balesetet szenvednek végül az autójukkal, de nem ugyanúgy. A játékban egy teherautó hajt nekik (erre van is egy utalás a sorozatban, de ott elkerülik az ütközést), míg a sorozat sokkal drámaibbra veszi a figurát: Egy jóval mögöttük lezuhanó repülőgép egyik leszakadt darabja sodorja el az autójukat.

8. Részletes leírás a fertőzésről: A sorozat egyik jelenetében kiszúrhatunk egy plakátot a háttérben. Ezen a cordyceps-fertőzés pontos menetét írták le. Egy felnőtt ember legfeljebb 24 órán belül garnatáltan átváltozik, ennek ideje csak attól függ, hol harapták meg. Ha a fején, arcán vagy a nyakán, maximum 15 perc és dühöngő őrültté válik. Ha a törzsén, karján vagy a vállán, akkor a fertőzés 2-8 órán belül alakul ki. Ha a lábán vagy a lábfején, akkor még van nagyjából 12-24 órája, hogy mindenkitől érzékeny búcsút vegyen.

9. Sarah és Ellie: A prológus tragikus véget ér, amikor a menekülés végén egy katona rálő Joelre és Sarah-ra, ezzel halálos sebet ejtve a kislányon. Később az első epizód végén egy katona le akarja lőni Ellie-t, ezért Joel ráveti magát és agyonveri. Ennek mozgatórugója a saját gyásza a lánya elvesztése miatt. Viszont itt van egy utalás az epizód elejére is, amikor Joel egy csőkulccsal üti agyon a rájuk támadó szomszéd öregasszonyt. Itt Sarah sírva fakad a sokktól, de amikor Joel agyonveri a katonát, Ellie-ben pozitív érzést vált ki, hogy valaki megvédte őt.

10. A dal az epizód végén: Ellie hamar kideríti, hogy a csempészként ténykedő Joel a rádiót használja kommunikációra a karanténzónán kívüli társaival. A különböző évtizedek dalai különböző üzeneteket jelentenek, ezek közül a '80-as évek dalai a veszélyre figyelmeztetnek. Az epizód végén pedig megszólal a rádióban a Depeche Mode 1987-es Never Let Me Down Again című slágere. Craig Mazin egy interjúban elárulta, hogy bizony ezt a számot nem utoljára hallottuk.

akció | dráma | horror | kaland | thriller

Joel és Ellie, a járvány-pusztította, eltorzult világban csak egymásra számíthat. A duó kénytelen elviselni az új világ brutalitását; a kegyetlen gyilkosoktól hemzsegő,... több»