Tönkretett gyerekkor: Még traumatikusabb is lehetett volna a Bambi híres jelenete

A Bambi egy egy örök klasszikus, melynek sok egyéb más mellett az animációs filmek történetének egy legtraumatikusabb halálát ‘köszönhetjük’. A szóban forgó jelenet azonban még súlyosabb is lehetett volna.

"Nem tudok elképzelni olyan történetet vagy témát, amely jobban megérintené az embereket" - mondta annak idején Walt Disney a Bambiról. 

Ez volt a stúdió első olyan filmje, amelyben az állatok valósághű megjelenést kaptak, de a Bambi az egyik legtragikusabb és legmegrázóbb haláleset kapcsán is emlékezetes maradt: a főszereplő édesanyja egy vadász áldozata lett a filmben. 

Van ember a földön, aki nem könnyezte meg ezt a jelenetet? Disney határozottan álláspontot foglalt, amikor hű akart maradni Felix Salten író 1923-ban megjelent Bambi című művéhez, és azt is elmondta, hogy nem tartja jónak, hogy az ilyen történetekből kivegye a drámát a gyermekek miatt.

A Bambi anyjának halálát bemutató jelenetet azonban az eredeti tervez képest azonban alaposan finomították. Frank Thomas és Ollie Johnston, a stúdió aranykorának két híres Disney-animátora a Disney Animation, The Illusion of Life című könyvükben elmondták, hogy az eredeti terv szerint Bambi anyját fejbe lőtték volna, és úgy esett volna az oldalára.

Nos, köszönjük szépen, nekünk a végleges változattól (hacsak felidézzük) is könnybe lábad a szemünk.

81 Bambi  (1942)

animáció | családi | dráma

Walt Disney klasszikus meséje, amely generációkat szórakoztatott, Bambi az őzike történetét meséli el, aki elveszíti anyját az erődben, így saját magának kell szembenéznie az... több»