A Blumhouse és az Universal következő közös nagy dobásának számít a Freaky, amely nem csupán vérfagyasztónak, de halálian viccesnek is ígérkezik.
A film története szerint Millie Kessler épp tizennyolcadik születésnapja előtt áll. A lány nem túl népszerű a gimiben, társai állandóan cikizik, amikor azonban szölővárosát terrorizáló sorozatgyilkos, a Böllér őt szemeli ki következő áldozatának, Millie élete is hatalmas fordulatot vesz.
A Böllér tőre ugyanis egy különös és misztikus fegyver, amelynek köszönhetően a gyilkos és következő áldozata egymás bőrében kötnek ki. A káosz rövidesen eluralkodik, Millie-nek pedig gyilkosa testében mindössze 24 órája maradt, hogy visszafordítsa a folyamatot, mielőtt ez az állapot véglegessé válik.
A film rendeőzi székét az a Christopher B. Landon foglalta el, aki a Boldog halálnapot! kapcsán lehet ismerős a szélesebb nézőközönségnek, a főbb szerepekben pedig Kathryn Newton és Vince Vaughn bukkannak majd fel. A Feaky premierjére ráadásul már nem kell sokáig várni, hiszen a film november 26-án érkezik a hazai mozikba.
Testcserés horrorral jelentkezik az utóbbi évek legnagyobb horrorsikereit szállító Blumhouse, melynek főhőse egy kamaszlány, aki testet cserél egy kegyetlen gyilkossal. Millie Kessler hamarosan betölti a tizennyolcadik életévét, és másra sem vágyik, csak hogy végre maga mögött tudja a középiskolás éveit, és végérvényesen megszabaduljon azoktól, akik gúnyolódásukkal alaposan megnehezítették számára a gimnáziumot. Mindeközben a városban egy vérszomjas sorozatgyilkos, a Böllér szedi az áldozatait, aki épp őt szemeli ki magának. A férfi mágikus tőre miatt azonban véletlenül testet cserélnek, Millie-nek pedig versenyt kell futnia az idővel, ugyanis ha huszonnégy óra alatt nem talál megoldást a kialakult helyzetre, örökre a gyilkos bőrében ragad. A dolgát nem könnyíti meg, hogy Millie egy testes pszichopata bőrébe került, akire az egész város vadászik, a gyilkos pedig ártatlan tinédzserbőrben lesi a leendő áldozatait. Millie barátai, az érett gondolkodású Nyla, a piperkőc Joshusa és a cukifiú, Booker segítségével mindent elkövet, hogy megtörje az átkot. A Boldog halálnapot! rendezője, Christopher Landon ismét egy eszelős ötletet álmodott a filmvászonra olyan színészekkel a főszerepekben, mint Vince Vaughn, Kathryn Newton, Alan Ruck, Uriah Shelton és Mitchell Hoog. A Jason Blum produceri felügyeletével készült Freaky című horrorvígjáték 2021-től a UIP-Duna forgalmazásában a magyarországi mozikban.