A napokban debütált Quentin Tarantino legújabb filmje a Cannes-i Filmfesztiválon. A Volt egyszer egy Hollywood a rendező kilencedik, egyben utolsó előtti filmje.

Tarantino a premiert megelőzően maga kérte azokat, akik részt vesznek az első vetítéseken, hogy véleményükben semmilyen cselekményleírást ne fogalmazzanak meg. Nos, az első vélemények meg is érkeztek, amelyek alapján igencsak úgy tűnik, hogy a rendező kilencedik filmjével egy újabb mesterművet tett le az asztalra.

Joe Utichi a következőket írja egy twitter bejegyzésében: „Quentin Tarantino alighanem arra született, hogy elkészítse ezt a filmet.”

„A Volt egyszer egy Hollywod Tarantino karrierjének legjobb és egyben legvontatottabb jeleneteit tartalmazza. A film ambiciózus és gyönyörű. Brad Pitt viszi a showt, DiCaprio pedig mint mindig, most is fantasztikus”, írja Jordan Ruimy.

Gregory Ellwood a következőket jegyzi meg a filmmel kapcsolatban: „Ez egy szerelmes levél az elmúlt idők számára és egyben egy tündérmese is. Tarantino nosztalgikus filmet készített”.

„A szó minden értelmében Tarantino végre valódi emberekről forgatott filmet, egy karcos portrét tett le elénk a filmipar letűnt aranykoráról”, írja David Ehrlich.

A hazai nézőknek azonban egyelőre még egy kicsit várniuk kell, hiszen a Volt egyszer egy Hollywood ez év augusztus 8-án érkezik a mozikba.