2020.05.14   szerző: csd   hozzászólások: 0

Bár az elmúlt hetekben szinte másról sem lehetett hallani, hogy számos premiert elhalasztottak a stúdiók, ráadásul a legtöbb forgatás is leállt, James Cameron az utóbbi időszakban gőzerővel kezdett el dolgozni az Avatar folytatásán.

83 Avatar  (2009)

A múlt hét folyamán már közzé tettünk néhány friss forgatási fotót, amely alapján már most megállapítható, hogy az Avatar 2 sem adja majd alább az első résznél. A produkció hivatalos Twitter oldalán pedig újabb fotó látott napvilágot, amelyen néhány ismerős és persze új arc is látható a filmből.

Először láthatjuk ugyanis a két főszereplőt, Sam Worthingtont and Zoe Saldanat forgatási képen, illetve Kate Winslet és Cliff Curtis is a produkció fedélzetén van. Ennél azonban több meglepetést is tartogat Cameron a rajongók számára, hiszen a hivatalos casting alapján Vin Diesel, Edie Falco és Michelle Yeoh is felbukkan majd a folytatásban, amely a tervek szerint 2021. decemberében kerül majd a mozikba.