Végleg befellegzett a Terminator franchise-nak?A kép forrása: Paramount Pictures

A film bevételei nem túl meggyőzőek, kérdéses, hogy elkészül-e a folytatás.

A Paramount Pictures 10 hónappal a Terminátor: Genisys bemutatása előtt hivatalosan is bejelentette, hogy tervezi a film második és harmadik részét, melyeket 2017-re és 2018-ra ütemeztek be. Azonban mivel a produkció mélyen az elvárások alatt teljesített, nem csak a sokat tervezett televíziós sorozat, de a folytatások is veszélybe kerültek.

A film az Államokban 82,1 millió dollárt hozott, igaz, külföldön viszonylag jól szerepelt, ugyanis 196,8 milliót hozott a Paramount konyhájára. Azt nézve, hogy a produkció költségvetése 155 millió volt, nem tekinthető bukásnak, az azonban teljesen világos, hogy a stúdió jóval többre számított.

Öröm lehet az ürömbe, hogy a film kínai premierje még hátravan, az elemzők szerint 375-440 millió közé esik a várható bevétel. A Paramounthoz közel álló forrás szerint azonban még ez sem garantálja, hogy elkészüljön a sorozat és a folytatás, ugyanis hiába állított mást a stúdió hónapokkal ezelőtt, jelenleg egyik sincs kőbe vésve.

A Terminator franchise ellen szól a rendkívül negatív kritikai visszhang is. A RottenTomatoes kritikaösszesítő portálon a film jelenleg mindössze 26 százalékon áll. Ellenben bizakodásra adhat okot a Tűzgyűrű szereplése, mely bár összesen 411 millió dollárt jövedelmezett, 2017-ben mégis érkezik a folytatás.