Véletlenül leszúrták A Bridgerton család egyik főszereplőjét

A filmes forgatásokon időnként bizony történnek balesetek, a legtöbbeknek azonban az akciófilmek munkálatai során történő sérülések ugranak be.

Ezúttal viszont A Bridgerton család című sorozattal kapcsolatban derült fény arra, hogy a történetben Eloise Bridgertont alakító Claudia Jessie-t már az első forgatási napon véletlenül leszúrta kolléganője, Nicola Coughlan.

Jessie a Cosmopolitan magazinnak adott interjújában mesélt az eset részleteiről: “Nicolának a lépcsőn kellett elegánsan lesétálnia, de a forgatás első napján még nem volt hozzászokva a cipőjéhez, amelynek egyébként is nagyon csúszós talpa volt. Amikor megbotlott, megpróbáltam elkapni őt a karjánál fogva, de az esernyője fogantyúját sikerült megragadnom, amely nagyon hegyes volt, és amely szó szerint át is fúródott a tenyeremen. A fehér kesztyűm teljesen átvérzett.”

A színésznő azt is elárulta, hogy először fel sem tűnt számára a sérülés, csupán azután vette észre, hogy mi történt valójában, hogy megbizonyosodott arról, hogy partnerének nem esett komolyabb baja.

A Netflix a napokban jelentette be, hogy elkészül A Bridgerton család második évada, így csak bízni tudunk abban, hogy a folytatás munkálatai már sokkal biztonságosabb körülmények között zajlik majd.

dráma | romantikus

A bestseller könyv ihlette sorozat a Bridgerton család nyolc elválaszthatatlan testvérének történetét és szerelmi életét követi nyomon a fiktív Angliában. A Julia... több»