Vannak azok a filmek, amikről évtizedek után is órákat lehet beszélgetni, és mindig lesznek olyan érdekes apró részletek vagy kulisszatitkok, amelyek korábban elkerülték a rajongók figyelmét. Vissza a jövőbe trilógia tipikusan ilyennek számít, időtlen kalandfilm, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni.
A film története szerint Marty McFly véletlenül visszautazik az időben a tudós barátja által épített időgépben abba az évbe, amikor a szülei megismerkedtek egymással. A gondok akkor kezdődnek igazán, amikor véletlenül megakadályozza ebben őket és a még csak tinédzser anyja az apja helyett belé lesz szerelmes. És, hogy mindez még bonyolultabb legyen, az időutazáshoz közel lehetetlen körülményeket kell teremteniük.
Mint ismert, az időgép lelke a fluxus kondenzátor, ez működteti az időáramköröket. Csakhogy ennek üzemeltetéséhez hatalmas energiára, 1,21 gigawattra van szükség. Ezt a ’80-as években a doki lopott plutónium felhasználásával állítja elő, ám Marty nem vitt magával pót töltetet a múltba. Márpedig az ’50-es években egy kissé nehéz plutóniumot beszerezni (bár azért a ’80-as években sem lehetett minden sarki drogériában kapni), így csupán egy megoldás marad: a villámcsapás.
Ez a bizonyos villámcsapás a teljes trilógia egyik sarokköve. A Hill Valley főterén álló polgármesteri hivatal óratornyába csapott bele 1955-ben pontosan azon a napon, amikor az iskolában a Tengermélyi varázs bált rendezték. Ezt a villámot próbálja meg befogni a doki, hogy aztán Marty az időgéppel a megfelelő pillanatban elérve a 88 mérföldes sebességet, vissza repüljön a jövőbe.
Valójában ez pillanat az egyetlen, ami mind a három filmben látható. Az első rész legvégén, majd a második végén is, hogy aztán a harmadikat ezzel indítsák el. Érdekesség még, hogy az eredeti koncepció szerint minden egészen másképp alakult volna. A Delorean helyett egy pickup lett volna az időgép, a villámcsapás helyett pedig egy nukleáris kutatótelepen próbálták volna meg előállítani a szükséges energiát.
Szintén érdekes részlet, hogy a jelenetben, amikor Marty a szélviharban próbálta meg elmondani a dokinak, hogy mi fog vele történni 1985-ben, túl erősre állították a szélgépet. Így Michael J. Fox szó szerint a saját hangját sem hallotta a felvételen. A dokit alakító Christopher Lloyd pedig tériszonyos, így az óratornyos jeleneteket eleinte el sem akarta vállalni. Végül a biztonsági intézkedések győzték meg, hogy nem lesz baja.
