2021.03.05   olvasottság: <1000x   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Ha időutazós film, akkor Vissza a jövőbe (trilógia)! Marty és a doki múlton, jövőn és megint a múlton átívelő kalandja a filmtörténelem egyik legsikeresebb moziját hozta el a ’80-as években. De mint minden időutazással foglalkozó sztori, ez is több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

Az egyik ilyen kérdés az első rész végét feszegeti. Egészen pontosan azt a részt, amikor Marty visszatér a múltból 1985-be. Mivel a múltban nem tudta figyelmeztetni barátját a rá leselkedő veszélyre, ezért úgy dönt, hogy tíz perccel korábban tér vissza és a „jelenben” figyelmezteti. Egy elmélet szerint azonban ez a tíz perces átfedés egy végtelen körforgást indított be. Megbomlott volna a téridő kontinuum?

A film időutazós logikája szerint eredetileg egyetlen realitás létezik, vagyis a téridő egy egyenes vonal. Erről le lehet térni, de ezzel egy új realitást hozunk létre – ahogy az meg is történik a második részben. Igen ám, de ezzel a logikával Marty saját magát taszította egy végtelen ciklusba.

Vagyis az elmélet szerint amikor Marty végignézi a film végén, ahogy az ő régi mása visszautazik az időben, akkor valójában már egy új realitás Martyját láthatjuk, aki szemtanúja egy újabb realitás megszületésének. És annak a realitásnak a végén az a Marty ismét szemtanúja lesz egy még újabbnak, stb. stb. stb.

Mi a legjobb bizonyíték az új realitás létére? Marty szülei. A film elején még két szerencsétlen, megkeseredett embert ismerhetünk meg az öreg George és Loraine személyében. Ám a téridő múltbéli megpiszkálásával az új realitásban már két sikeres szülőt láthatunk. A dolgot egyetlen részlet teszi kissé bizonytalanná: hogy a jelek szerint Marty (aki ugyebár ekkor már az új realitás Martyja) még emlékszik, hogy milyenek voltak azelőtt és megdöbben, amikor az új szüleivel találkozik.