Utolsó filmes szerepére készül Jean-Claude Van Damme, a legendás színész és harcművész ugyanis bejelentette, hogy a What's My Name? című filmje után visszavonul.
Van Damme az 1988-ban megjelent Véres játék című produkcióval vált egy csapásra igazi akciósztárrá. A következő tíz évbe további 20 filmen dolgozott, karrierje során pedig legfeljebb egy évet töltött el úgy, hogy nem vállalt egyáltalán szerepet.
“Úgy szerettem volna távozni a színpadról, hogy egy kicsit visszatérek a Véres játékhoz. Azt szeretném, hogy az utolsó film tulajdonképpen ahhoz hasonló legyen. A történetben a karrierem épp leáldozóban van, én magam pedig eléggé boldogtalan vagyok, hiszen az elmúlt 30 évemet szállodákban töltöttem. Váratlanul elüt az autó, majd egy kórházban ébredek, és nem emlékszem arra, hogy ki is vagyok tulajdonképpen” - árulta el Van Damme utolsó filmjének alapötletét.
A What's My Name? rendezői székét Jeremy Zag foglalhatta el,a forgatókönyvet pedig az Oscar-díjas Zöld könyv - Útmutató az élethez kapcsán ismertté vált Nick Vallelonga és Paul Sloan párosa fejleszti.
1988
Minden évben Hongkong ad otthont a híres kumite karate-bajnokságnak, ahol a világ minden tájáról érkező, félelmetes harcosok gyűlnek össze, hogy elnyerjék bajnoki címet. Az esemény híres a brutalitásáról és kegyetlenségéről, amely időnként a résztvevők számára végzetes kimenetellel jár. Eddig az európai versenyzők nem arattak diadalt ezeken a küzdelmeken. Frank Dux legfőbb célja, hogy részt vegyen a versenyen, és ő legyen az első európai győztes. A vágyott győzelemhez vezető út azonban kimerítő, erőszakos és küzdelmes lesz.




