Legújabb filmadatlapok
54 1998
/ dráma
Miután elveszítette férjét, Hiramot, Dotty kénytelen leküzdeni agorafóbiáját. Az asszony irtózik a nyílt vidéktől, az elmúlt húsz évben pedig ki sem tette a lábát a ház falai...
54 1992
Egy amnéziában szenvedő fiatal lány szeretné megtalálni régi életét. Ebben minden segítséget megkap munkáltatójától, ám nyomozásuk során egy gyilkos leselkedik rájuk.
61 1993
/ dráma | katasztrófafilm
Egy kanadai katonai járat lezuhan Grönland és Kanada között. A túlélőknek 32 órát kell kibírniuk a barátságtalan jégmezőkön, amíg odaér a felmentősereg.
64 1998
/ dráma
Egy édesanya bezárja a lányát a szobájába, mert úgy gondolja, az őrület jeleit fedezi fel rajta. Több mint tíz évvel később valaki végre nyomozni kezd az ügyben, megmenti a lányt...
62 1996
/ dráma
Beth boldog családanyagként, feleségként és nagymamként éli mindennapjait, ám az élete teljesen összeomlik, amikor felnőtt lányáról, Loriról kiderül, hogy leukémiás. Az egyetlen...
55 1996
/ dráma
Egy elkényeztetett fiatal lány fellázad szülei ellen, és prostitúcióra adja a fejét. Egy éjszaka megérkezik a megbeszélt hotelszobába, és az ügyfélről kiderül, hogy a saját apja.
Egy futó története, akinek bulímiája és anorexiája veszélyezteti a karrierjét, és veszélybe sordorja az esélyét, hogy eljusson az olimpiára. Ugyanakkor a házassága is egy...
70 2007
Minden negyedik amerikainak valamelyik családtagja szenvedélybetegségben szenved. Ez a legtöbbször kábítószer, illetve alkohol kiváltotta függőség, amely már serdülőkorban kialakulhat.
64 1992
/ dráma | romantikus
1911-ben a kaliforniai Oroville-ben egy vademberre bukkantak. A férfi híre bejárta a sajtót, s felfigyelt rá két kutató is, akik feltevése szerint az ismeretlen a yahi indián törzs...
77 2008
/ dokumentum | sportfilm
Az Indiana állambeli Andersonban az autóversenyzésnek hatalmas hagyományai vannak, lényege nem csupán az elszántság, hanem a megszállottság is. Itt működik a General Motors egyik...
Tanuld meg te is, hogy csökkentheted magad után, vagy épp hogyan hasznosíthatod újra a szemet!
63 2003
/ dokumentum | krimi | misztikus
Személyes történet egy gyermekkori barátságról, ami egy fiatal fiú tragikus elrablásával ért véget. Andy 1976-ban tűnt el nyomtalanul, miközben más gyermekek társaságában...
Egy Baltimore-i középiskola diákjai és tanárai szembesülnek a 2002-es oktatási reformmal, és próbálnak megtenni mindent, hogy teljesítsék a követelményeket.
57 1999
Elmer egy szokatlan fiatal kiskacsa, aki nem illeszkedik be nagyon a családjába. De ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne belőle hős.
51 2000
Rejtett kamerás felvételeken láthatjuk, ahogy gyanútlan emberek szexuális tréfák szerencsétlen áldozatai lesznek, és mi dúskálhatunk vicces reakcióikban.
70 2000
Amerikában rengeteg gyermeket bántalmaznak vagy nem nevelnek megfelelően. Ennek oka leggyakrabban az alkohol- vagy drogfüggőség. A hatóságok nem képesek minden esetet követni, és a...
49 1992
/ thriller
Rick Worthington betör az Alta Vista kórházba, és négy nőt, egy férfit, illetve két csecsemőt túszul ejt. Dr. Garricket akarja megölni, aki a férfi szerint tönkretette az életét...
Van-e élet a halál után? Valóban képesek megmutatni magukat a holtak az élőknek? Vannak, akik képesek kommunikálni a halottakkal, mások pedig nem? A Linda Ellerbee által narrált...
73 2009
/ dokumentum | dráma
A dokumentumfilm megpróbálja megmutatni, mi történik velünk a volán mögött. A rendező öt hónapon keresztül forgatott az anyósülésről, és közben több embert elkísért útjára....
70 2013
/ dráma
Életek melodramatikus részletei, amelyeket a közös múlt köt össze. Gabriel, a fiatalember meglátogat egy háztartást, amit nagyon jól ismert egykor. A türelmes megfigyelés során...
A sorozat sztárjai visszaemlékeznek a forgatásra, anekdotákat osztanak meg, véleményüket is elmondják a sorozatról, majd egy kis játékot is rendeznek.
59 2021
/ vígjáték
Az argentin humor nagyágyúja, Agustín Aristarán visszatért, hogy egy újabb parádés stand up előadással örvendeztesse meg a rajongóit. A téma ezúttal a varázslat, a zene és a család.
94 2021
/ vígjáték
Egy igencsak szokatlan évet tudhatunk magunk mögött, amelyet Bo Burnham rendre ki is veséz, és amelyhez számos szívhez szóló dalt is írt.
NA 1968
/ dráma
Kira Georgievna szobrásznő másodszor is férjhez megy, egy nála 20 évvel idősebb férfihez. Egyszer felkeresi első férje és fellángol a régi szerelem, de már mindkettőjüket köti...
NA 2016
Dolpo az egyik legmagasabban fekvő lakott terület a világon. A Himalája hegyei között lakó nomád családok minden ősszel útra kelnek jak-csordáikkal és dél felé vonulnak, hogy...
78 2018
Dee Dee és Gipsy Rose Blancharde esete a jóságot példázta - egy szerető anya gondoskodott beteg lányáról. Egy megdöbbentő FB-üzenet azonban összetörte ezt a idilli képet.
64 2021
Egy kitartó édesanya négy éven keresztül küzd azért, hogy bebizonyítsa: a fiát meggyilkolták.
NA 2020
Az Attenborough csodálatos világa pazar pillanatkép az új utazásokat inspiráló időszakról. Attenborough négy káprázatos világra nyit ablakot: az óceánok, a szigetek, az ég és a...
Gyors intézkedésekkel és bátor politikai döntésekkel szállhatunk szembe a fenyegető éghajlatváltozással. Szakértők, amerikai politikusok és gazdasági vezetők elemzik a helyzetet.
44 2021
Két FBI ügynök és egy floridai nyomozó összefog, hogy kivizsgáljanak egy gyilkossági ügyet, azonban a közös akció váratlan fordulatot vesz.
A georgiai Critter Fixers állatklinikán egymásnak adják a kilincset a gazdik, és nem véletlenül: Dr. Hodges és Dr. Ferguson a pitbulltól a csüngőhasú sertésig minden rendű és rangú...
NA 2014
Szomorú tapasztalat, hogy feltűnő színük és tekintélyes méretük ellenére napjainkban egyre nehezebb orángutánokra akadni Borneó esőerdeiben. Lehet, hogy igaza van azoknak a...
NA 2020
1940: Németország elszegényedett, kevés nyersanyaga volt, és semmi olaja vagy devizája; hogyan sikerült a náciknak beindítani a II. világháború kataklizmáját kevés pénzzel és egy...
70 2021
/ dráma
Matilde 15 éves kora óta él együtt a férjével, akivel házasságuk az elmúlt évek során egyre mérgesebbé és erőszakosabbá vált. Amikor a férfi hirtelen meghal, az asszony egyedül...
NA 2016
Manfred Christ dokumentumfilmje az ausztriai Fertő-tó Nemzeti Park egzotikus oldalát mutatja be - az ember számára elérhetetlen térségeket repülőgépről és drónok segítségével. Az...
41 2022
/ akció | romantikus | vígjáték
Miután néhány bűnöző tönkreteszi az eskövőjüket, a mentőakció során a friss házaspár ismét rájön, miért is szerettek egymásba egykor. A Tökéletes hang és a Lánytesók...
82 2021
Az ásványi anyagokban gazdag Kongó a gyarmati elnyomás ellen harcol. Mindkezöben a zene révén próbálják megtalálni az emberek a szabadságukat.
68 2021
/ vígjáték
A szkeccsfilm középpontjában a hazugság áll, s a történetek azt vizsgálják, milyen okai, illetve következményei lehetnek a hazugságnak.
78 2020
/ dráma
June Wilton a demenciával küzd, mindeközben pedig rég elidegendett gyermekeivel is próbálja újra felvenni a kapcsolatot.
Magyarország csodálatos és titokzatos vízrajzát ismerhetjük meg, amelyett több millió éven keresztül formált a természet, manapság azonban már az ember keze irányít mindent. Fehér...
78 2022
/ dráma | romantikus
Miután Nagy-Britannia királynője látogatást tett a Crawley családnál, nehéz volt elhinni, hogy a dolgok ugyanúgy folytatódhatnak, mint korábban. Érkezik a 2019-es Downton Abbey...
NA 2014
Dokumentumfilm Kolonics Györgyről. 6 éve hunyt el az egyetlen magyar kenus, aki egyéniben és párosban is nyert olimpiát. Eredményei mellett azonban hite, szorgalma és szerénysége tett...
NA 2021
Az elefánt című történet filmes feldolgozása az Új Közjáték közreműködésében.
70 2019
/ dokumentum | életrajzi | zenés
Betekintést nyerhetünk a 'The Jonas Brothers' munkájába és életébe, miközben az új albumokon dolgoznak hat év után.
Egy új évad kezdete a csapatnak, viszont néhánynak a legismertebb játékosok közül az utolsó is lehet.
79 2020
/ vígjáték
Jayde Adams szerint ha igazi feminista szeretnél lenni, jobb, ha van mondanivalód és megfelelő ruhatárad.
38 2020
/ vígjáték
Ilana a homofóbokról és a nácikról elmélkedik, arról, mennyire vacakok a női borotvák, és mekkora vicc a patriarchátus.
58 2020
/ vígjáték
Rob Delaney az életéről mesél Londonban, többek között Jackie nevű barátja eltűnéséről.
Megismerhetjük a Philadelphia Eagles 2019-es évadának történéseit a kulisszák mögül, a tréningektől a végső meccsig.
45 2023
1873, Texas. Blind Chapel kisvárosát egy csapat törvényen kívüli banda, a Hellhounds támadja meg. A városkában azonban csak egy orosz bevándorló, egy marshall, a seriff és néhány nő...
NA 2025
/ családi | dráma | romantikus
Egy összetört szívű özvegy New Yorkba utazik, hogy felejtsen, ott azonban váratlanul rátalál a szerelem.
33 2023
Barátnője tragikus halála után Peter Parker önmagát vádolja, és úgy dönt, többé nem ölti magára Pókember jelmezét. Mikor egy halálos beteg gyermek utolsó kívánságaként a...
83 2022
/ dráma
Két nővér, Yusra és Sarah Mardini megható története, akik a háború sújtotta Szíria egy menekülttáborából egészen a 2016-os riói olimpiáig küzdötték magukat.
68 2022
A hetvenes években járunk egy coloradói kis település külvárosában, ahol egy rejtélyes sorozatgyilkos gyermekeket rabol el. Következő áldozatai azonban nem hajlandók beletörődni...
46 2023
/ vígjáték
Carl Nargle, a helyi kincs, akinek megnyugtatóan suttogó hangja van, évtizedek óta saját festészeti műsorát vezeti a vermonti közszolgálati televízióban. Művészete magával ragadja a...
66 2023
A 11 éves Julian Albans kissé nevetlen gyerek, akit hamarosan nagymamája látogat meg egyenesen Párizsból. Julian igyekszik ellenállni a nagymama kedvességének, aki elmesél neki az...
64 2021
Hogy megmentsék szeretett intézményüket, egy tisztviselő és egy hajóskapitány tengerre szállnak, hogy benevezzenek a helyi halászversenyre, és hogy megnyerjék a fődíjat, amely...
71 2020
/ vígjáték
Savage olyan dolgokról beszél műsorában, amik egyszerre nagyon szomorúak és humorosak.
78 2020
/ vígjáték
Idióta vagy zseni? Tommy Little most itt van, hogy segítsen döntést hozni a kérdésben. Speciális tudása, hogy "hogyan ne éljünk", szórakoztató és humoros műsort eredményez.
59 2020
/ vígjáték
Dilruk Jayasinha az egyik legkeresettebb ausztrál komikus. Műsorai pozitív és felemelő humorral vannak ötvözve.
70 2020
/ vígjáték
Judith Lucy mesél tapasztalatairól a másik nemmel kapcsolatban, és felteszi a kérdést, vajon érdemes-e újra randiznia.
64 2020
/ vígjáték
Ausztrália kedvenc duója újra összeállt, hogy egy újabb mesterművet hozzanak létre. De semmi hülyéskedés, most az igazi színház ideje jött el! Semmi okunk sincs azt feltételezni,...
75 2020
/ vígjáték
Egy pantomimesnek és egy kabátnak írt szerelemlevél Tom Walkertől, aki folyamatosan beszél, miközben elmondása szerint pantomimes.
64 2020
/ vígjáték
Gleeson az egyik legkreatívabb ausztrál komikus. Műsorai hihetetlenül viccesek és mesteriek. Most a világ is megismerheti a színpadon, a természetes élőhelyén.
63 2020
/ vígjáték
Anne Edmonds az ausztrál humor rocksztárja, ezt mindenki tudja. Debütáló előadásában alig egy óra alatt kifetji, mi a baj veled és mindenki mással. Készülj, mert szem nem marad...
45 2020
/ vígjáték
Paula és Paulina mindig riválisok voltak, ám egy osztálytalálkozó után egymás testében ébrednek.
48 2021
/ vígjáték
Egy nehéz szakítás után egy lány barátaival együtt Bahia szigetére utazik, ahol épp pezsgő hangulattal zajlik a karnevál.
