2019.04.29 15:27 L.Regina Olvasottság: <100x
0

Néha jobb, ha változtatunk az alapanyagon

(Spoiler veszély a filmre, és a könyvre is!)

Én azt tapasztaltam, hogy Stephen King adaptációt sok esetben jobb úgy látni, hogy az ember nem olvasta előzőleg a könyvet, ezért én megint így tettem, megnéztem a filmet, és csak utána olvastam ki a könyvet, és szerintem jól jártam így.

Néha jobb, ha változtatunk az alapanyagon

Azt kell, hogy mondjam, nem voltak nagy elvárásaim a filmmel, de azt a keveset, amit elvártam tőle, azt hozta. Szerintem egy nagyon korrekt horror lett, ami megállja a helyét az utóbbi évek horrorfilmjei közt. A hangulatteremtés és a látvány zseniális, az állatmaszkos gyerekek valami fenomenálisan néztek ki, és az a bizonyos kamionos jelenet brutális volt; Victor Pascow pedig rettenetesen nézett ki, de jó értelemben, mert, ha valakit elcsap egy kocsi, az a minimum, hogy ilyen pocsékul fog kinézni.

Na de milyen a történet? Hiszen olvashattuk, hogy változtattak a könyvhöz képest, és én csak annyi fűznék hozzá: Remek! Nagyon tetszett az ellenlábas megváltoztatása, hogy Ellie-t érte el a szörnyű sors, ebben a tekintetben sokkal jobban tetszett, mint a könyv. Hiszen gondoljunk bele: a könyvben Gage jön vissza, aki két éves. Egy késsel kb. úgy nézne ki, mint Chucky. Szerintem egy totyogó sosem fog túl fenyegetőn kinézni, inkább egy kicsit nevetséges lenne. A színészi képességekről már ne is beszéljünk! Pont ezen okok miatt gondolom, hogy Ellie viszont nagyon jó lett. A kis rózsaszín tütüjében, és azzal a klassz állat maszkkal hideg rázósan nézett ki, Jeté Laurence pedig remekül alakította.(Mondom ezt úgy, hogy a gyerekszínészek legtöbbször idegesítenek.) Az is nagyon tetszett, ahogy Louis "gondozta", mikor visszajött. Az egész olyan bizarrul nézett ki. A film legfélelmetesebb pontja viszont akkor is Zelda volt. Az igazán zseniális pedig az, hogy ebben a szálban semmi misztikum nem volt, ha belegondolunk, "csak" egy betegség volt, de hát nem ettől fél a legjobban minden ember? Hogy a gyerek betegen születik, hogy gyógyíthatatlan lesz, hogy ő maga súlyosan megbetegszik, és szenvedni fog. És persze, mint minden valamire való horrorba, ide is kellett egy étellift, és azt kell, hogy mondjam, bevált, szerintem soha az életben nem fogok ételliftet használni.

Ami nem tetszett, az a Wendingo volt, szerintem fölösleges volt megemlíteniük, ugyanis semmi szerepe nem volt a filmben. Szerintem korrekt volt a film, nem a legjobb, de messze nem a legrosszabb Stephen King könyvadaptáció volt. Horror rajongóknak mindenképpen erősen ajánlott.

horror | misztikus | thriller

Dr. Louis Creed vidékre költözik a családjával, hogy nyugodt és csendes környezetben nőjenek fel a gyermekei. Amikor a család kedvencét tragédia éri, Louis segítséget kér a... több»

0