Teljesen véletlenül pillantottam meg ezt a filmet a mafab oldalán. A plakát egyszerűsége, és a leírás is felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy belevágtam. Most, hogy végigvergődtem magam rajta, három másik magyar film ugrik be: a Liza, a rókatündér, a Taxidermia és a Testről és lélekről. Mindhárom film szörnyű. Pontosan így néz ki, amikor valaki művészfilmet akar csinálni a semmiből (mondjuk, a Rókatündérben volt fantázia, humor és báj is, csak az elvontsága miatt soroltam ide).
Az adatlapon található tartalomnál nem is szól többről az egész film, még elspoilerezni sem nagyon tudom, de azért lelövöm a filmvégi "poént", úgyhogy ha mégis tervezed megnézni, ezt most ugord át: egy végigszenvedett, kétórányi csigalassú "nyomozás" után végre kap a főszereplő egy telefonszámot Adriennre, de mégsem hívja fel. Ennyi. SPOILER VÉGE!
Nem sok jót lehet erről a filmről elmondani, pedig én mindig vevő vagyok a magyar filmekre és a rejtett, nem agyonhype-olt kincsekre, de hát ez, sajnos, nem kincs. Bizonyára a hosszú, lassan csordogáló, abszolút semmiről nem szóló jelenetek célozták meg a művészfilm magaslatait. Hosszú percekig figyelhetjük, amint a főszereplő, túlsúlyos nővérke végigslattyog a kórházi folyosón, vagy ül egy monitorokkal felszerelt, sci-fi-szerű "szobában", és krémes süteményt majszol, miközben pípognak a monitorok (minden egyes képernyő egy-egy beteg szívverését mutatja). Talán még a helyszínek említésre méltóak. Minden minimál, a kórháztól kezdve a nővérke lakásán keresztül a faluig, ahová elmegy Adriennt keresni. Rideg, minimális bútorral berendezett, szürke, embertelen minden. Az Isten háta mögötti faluban úgy tűnik, senki sem lakik, minden ház full lepusztult, teljesen móriczi időket idéz, még az út sincs leaszfaltozva.
Ha utólag gondolkodom azon, hogy a főszereplő az elfekvő osztályon dolgozott, és, ugye, ezzel kapcsolatban is van sok jelenet, igazából nem tudom, itt is mi volt a cél. Érdekes, hogy sehogyan sem hat a film. Nem döbbent meg, nem vált ki érzéseket (az unalmon kívül), de lehet, hogy az is cél volt, hogy a halált ne olyan hatásvadász módon mutassa be, ahogyan általában a hollywoodi nyálas filmek szokták - hulló, őszi falevelek, vidám emlékek bevágása a múltból, és közben persze szirupos, szívet tépő melankólikus zene.
A kórház ezen részlegén mindennapos a halál. Rutinosan mennek újraéleszteni, és meglepődnek, ha valakinél beválik. Rutinosan csukják le a halott szemét, becsomagolják a lepedőbe és már tolják is le az alagsorba. Mondjuk, az elég fura, és belegondolva sokkoló is, hogy azok az emberek már nem hogy nem nyöszörögnek, de szinte semmilyen hangot nem is adnak ki, nem reagálnak semmire, csak vegetálnak szépen egymás mellett az ágyakon, rokonok sehol. A legtöbb halál valószínűleg ilyen, kábé ez vár ránk is, ha azt vesszük, hogy ma már egyre kevésbé "divat" a családba venni a "problémás öreget", mert mindenkinek megvan a maga élete, és hát úgyis ott az idősek otthona vagy a hospice, miegymás, ők úgyis "jobban értenek hozzá". Fura, hogy nem gondol bele az emberek többsége, mit érezhet az az "öreg", akit ha kiszakítanak megszokott közegéből és betesznek egy "profi helyre, ahol jó lesz neki", akkor kábé kimondták a halálos ítéletét. Ha engem beraknának egy öregotthonba, egy héten belül meghalnék: nem vagyok hajlandó lecserélni a házam egy szobára, ahol kapok egy kis szekrényt, egy ágyat és egy éjjeliszekrényt és az ápolóknak szabad bejárása van hozzám. Nem vagyok hajlandó lemondani a komfortomról. Ha mégis muszáj, az azt jelenti, hogy a gyerekeimnek (vagy rokonaimnak) már nem érek semmit, sőt, teher vagyok. Olyan szomorú. :(
De kitépve magam ebből a gondolatmenetből még hadd említsem meg a főszereplőt, aki a legidegesítőbb jelenség az egész filmben. Viszont itt sem tudom eldönteni, hogy ennyire rossz színész-e, vagy ennyire hülye szerepet kapott. Idegesített benne minden, még a túlsúlya is, illetve az a passzív agresszív sütifalása meg a hűtőszekrény éjjeli kifosztása. Undorító volt számomra, ahogy evett (pedig nem zabált, mégis volt benne valami visszataszító). Gyakran halljuk a filmben a szuszogó lélegzését, az is kellemetlen. Párszor azon kaptam magam, hogy elképzeltem, mi lenne, ha ennek a nőnek a gyereke lennék, ha ő tenné elém a reggelit, és még nagyobb undor fogott el. Alig beszél, a férjével szinte egyáltalán nem kommunikál. Semmin nem döbben meg, nem csodálkozik, nem vidám, nem szomorú, végig egy unalmas fapofa. A legalja az, ahogy oldalról néz a "beszélgetőpartnerére" és nézi a száját (vagy a szendvicset, amíg a férje eszik, ő meg nem).
Persze magyarázható a főszereplő alakja úgy is, hogy a halál folyamatos közelségében ilyenné kell, hogy váljon az ember, másképpen belerokkanna.
Filmként tehát ez egy borzalom, viszont így a végére még eszembe jutott Camus: Közöny című regénye, ami ugyanígy felidegesített, amikor olvastam. Talán hasonló cél vezérelte a Pál Adrienn alkotóit is.
71 Pál Adrienn (2010)
Piroska túlsúlyos, az emberektől elidegenedett ápolónő, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, életét körülveszi a halál.... több»
Szereplők: Pokorny Lia, Thuróczy Szabolcs, Terhes Sándor, Znamenák István, Pusztai Ferenc
