Valahogy soha nem vettem be, hogy Krisztus előtt 3 ezer évvel az emberiség képes lett volna mértani pontosságú, 140 méteres építmények létrehozására, miközben önmaguk számára is csak nyomorúságos kunyhókat tudtak teremteni még hosszú évezredekig. Az 1994-es, Roland Emmerich rendezte Csillagkapu volt az első olyan film, mely alátámasztotta ösztönös meggyőződésemet, és szórakoztató formában megmutatta az alternatív elképzelést a piramisépítések rejtélyeire. Kiváló a rendezés, és Kurt Russell is nagyot alakít. Ám a film legfőbb erőssége természetesen maga a sztori, mely a sci-fi egészen kivételes vetülete, egy úgynevezett történelmi science fiction. Annak idején sokakat megfogott az egész, és nem véletlen, hogy a hatalmas siker később egy sorozatot is életre hívott. Mit nem adnék, ha egyszer egy csillagkapu segítségével kirándulást tehetnék bizonyos korokba. Ami az értékelést illeti: a sztori ötcsillagos, a rendezés négy-, az alakítások három-, illetve 3,5-csillagosak. A végső verdikt így erős 4 csillag.