Egy klasszikus brit vígjáték, amely a vizuális humorra építve meséli el egy család tengerparti nyaralását.
A családtagok típusaik szerint könnyen azonosíthatók, még ha nevük kevésbé fontos is a történetben. A családtagok: nagypapa (Ronnie Barker), aki még mindig sűrűn forgolódik a csinos nők után; a felesége (Barbara New), a szenvedő típus, a Csengetett Mylord Mabelje; a fiuk (Ronnie Corbett), a maga 155 centiméterével az örök optimista („Casanova wannabe”), aki minden percben „tüzelésre” készen áll; a lányuk (Madge Hindle), a fehérbőrű, kissé teltkarcsú nő amolyan "sosem szexeltem és nem megyek férjhez"-típus; az unoka, a megátalkodott igazi rosszcsont; és marad egy kakukktojás, akit nem tudok behelyezni a családba: a fiatal szőke nő.
A tengerparti környezet ideális hátteret biztosít a vizuális poénoknak, a homokban, vízben és napernyők között zajló balhéknak. A filmben látható jelenetek abszurdak, de mindig humorosak, a fekete pasztával bekent távcső és a WC-s jelenet például kimondottan emlékezetes. A rendezés pontosan adagolja a poénokat, így a néző folyamatosan mosolyoghat és nevethet. A történet egyszerűsége előny, hiszen a fókusz a humoron van, nem a logikai cselekményen. Az abszurd elemek és a groteszk helyzetek jól illeszkednek a brit vígjáték hagyományaihoz. Bár a dialógus szinte hiányzik, a nonverbális kommunikáció tökéletesen átadja a karakterek érzéseit és reakcióit.
A filmben minden apró részlet számít: a mozdulatok, a gesztusok, a fizikai interakciók mind a poént szolgálják. A családtagok közötti konfliktusok mindig viccesen oldódnak fel, sosem válnak komollyá. A kamera gyakran rögzíti a közelieket, így a néző teljesen átélheti a karakterek abszurd helyzetét. A vizuális humor mellett a film néha finom társadalmi iróniát is tartalmaz, például a brit családok nyaralási szokásainak kifigurázása.
A színészek hitelesek és természetesek, bár a túlzás sosem válik zavaróvá. A zenét minimálisan használják, ami erősíti a némafilm-hangulatot. A közönség számára azonnal világos, hogy a cél a szórakoztatás, nem a komoly dráma. Bájosan nosztalgikus, visszarepítve a nézőt a klasszikus brit vizuális vígjáték világába. Az abszurd poénok sokszor túlzóak, de pont ez adja a film egyedi karakterét. A film bizonyítja, hogy a történet bonyolultsága nem szükséges a jó szórakozáshoz; a fizikai humor és a jól elkapott pillanatok önmagukban is működnek. Jó szórakozást!
