Véget ért a Disney-féle Star Wars trilógia, a Skywalker kora végleg lezárta kedvenc hőseink kalandjait. Méghozzá egy olyan fináléban, ami nemcsak a többi epizódhoz méltatlan, de bármilyen mozgóképes alkotás elrettentő példája lehet. Ha Az utolsó Jedik a legrosszabb Star Wars film a számozott epizódok közül, mivel semmibe veszi és megtagadja az előtte hét filmen keresztül gondosan felépített mitológiát, akkor a Skywalker korát még csak filmnek sem illő tekinteni. A Disney mélyrepülésben zuhanó trilógiájának koporsójába beütött utolsó szög a legújabb Star Wars film, ami nemcsak a rajongók, de minden filmkedvelő elvárásait képes alulmúlni.
A legnagyobb probléma az egész trilógia felépítéséből eredeztethető, mivel semmiféle konszenzus nem fedezhető fel az egyes folytatások között. A történet vezérfonala filmenként változik, ami viszont végig állandó, azok a visszatérő problémák, lyukak, logikátlanságok és unszimpatikus karakterek. Valamint a technikai megvalósítás és aláfestő zene végig magas színvonala semmiképpen sem maradhat említés nélkül. Ugyanakkor ez kevés egy koherens filmhez, nem hogy egy egész trilógiához. Mindezek mellett a Skywalker kora önálló filmként is alulteljesít, noha nem vetkőzheti le a trilógia és a teljes sorozat lezárásának terhét.
A részletek feltárását és minden spoiler elkerülését szem előtt tartva is kijelenthető, hogy a film nem rendelkezik narratívával, és az előző részek által felvetett kérdések izzadtságszagú megválaszolásának minden áron eleget akar tenni, miközben kiiktatja a misztikumot a rejtélyekből, és a semmitmondó, légből kapott, száraz válaszok így súlytalannak, és az előző részek tükrében még logikátlannak is hatnak. A film keseredetten igyekszik kielégíteni minden rajongói igényt, miközben nem sikerül felépítenie saját identitását. Annyira próbálnak megfelelni az alkotók, hogy közben képtelenek valami újat létrehozni a folyamat során. A semmitmondó, epizodikus felépítésű történet eseményei koherencia nélkül történnek, de nincs konkrét hatásuk a későbbi eseményekre, illetve a film tétje nevetség tárgyává válik, és egy idő után önmaga paródiájának érződik. Egyes jelenetek változtatás nélkül beleillenének akár egy Űrgolyhók folytatásba is.
Emellett az akciójelenetek túlzsúfoltak és repetitívek, minden kreativitást nélkülöznek. A film egy pillanatra sem hagyja levegőhöz jutni a nézőt, nem ad időt az események feldolgozására, ezáltal még unalmassá is válik a folyamatosan ismétlődő konfliktus kimenetele. Az erőviszonyok pedig rendkívül kiegyenlítetlenek a jók javára, ami minden kockázat súlyát elveszi a harcok során. A jó és a rossz örök küzdelmét bemutató sorozat esetében ez teszi véglegesen érdektelenné a finálét.
A látványvilág természetesen a már fentebb említetthez híven kifogástalan, de nem szolgál semmilyen forradalmi újítással, ami az egész trilógiára árnyékként vetülő probléma, főleg a megelőző hat film tükrében. Viszont a hetedik és nyolcadik epizódhoz képest is visszalépést mutat a Skywalker kora, ugyanis még említésre méltó vagy kreatív, újszerű, vagy legalább egyedi megvalósításokat sem tartalmaz. Egyedül a karakterdizájn és egyes kosztümük, jelmezek esetében érezhető némi kreatív igény, de ez is többnyire csak a háttérben felbukkanó mellékszereplőkre jellemző.
A főbb karakterekkel pedig nem ez a legnagyobb probléma. A csapat egyetlen tagja sem képes szimpátiát, de még empátiát sem kiváltani a film, sőt az egész trilógia alatt. Finn és Poe csak biodíszletként funkcionálnak, és hiába kapnak több játékidőt, mint más szereplők a filmben, funkciójuk nincs, és ezt az őket alakító, egyébként tehetséges színészek is érzik, ugyanis nem erőltetik meg magukat, hogy megpróbálják eladhatóvá tenni a fertelmes dialógusokat, amiket a szájukba ad a forgatókönyv. Minden esemény egyedül Rey cselekedeteitől, gyakran pusztán személyétől függ, akinek semmilyen érzékelhető kapcsolata nincs a csapat többi tagjával, vagy esetenként akár a külvilággal sem. Ő a minden problémát alanyi jogon megoldó, legyőzhetetlen, korlátlan képességekkel rendelkező szuperhős, akinek semmi sem árthat, és bármi, amit tesz, helyes. Egyedül személyiséggel nem rendelkezik, amit az őt alakító színésznő, Daisy Ridley fertelmesen maníros, egocentrikus és időnként amatőr játéka tovább erősít. Egy megírásakor unszimpatikus karaktert tesz még arrogánsabbá a színészi játék, ami elsősorban a forgatókönyvek hibája, de az alakítás révén még inkább hangsúlyosabbá válik. Hiába próbálják régi, ismert és közkedvelt szereplők által legitimálni a helyzetét, karaktere menthetetlen.
Nem úgy Kylo Ren figurája, akinek cselekedetei mögött megbúvó gondolatiságban fedezhető fel egyedül bármiféle karakterfejlődés az egész trilógiában és az egyes filmekben. Egyedül ő képes újabb szintekre eljutni, még, ha időnként erőltetetten és döcögősen is. Adam Driver messze túl tehetséges, hogy szerepe nevetség tárgyává váljon, amit igyekszik tapasztalatával kompenzálni, de még ő sem képes egyensúlyt teremteni az erőben, ami a jó karaktereket és logikus történetet jelenti. Jelenléte a vásznon a film erősségei közé tartozik, és képes enyhíteni a sorozatos nevetséges jelenetek banalitását. Sajnálatos, hogy a gyenge főszereplő folyamatosan magával rántja őt, ami a film végére csúcsosodik ki igazán. Kettejük kapcsolata valami igazán egyedihez vezethetett volna, és idővel vezetett is, de sajnos a rossz értelemben. Ez is valószínűleg az egyes részeket összetartó kohéziós erő hiányára vezethető vissza, hogy a jó és rossz közötti kapcsolat iránya folyamatosan változik, és ezért a semmibe mutat végső soron. Valamint, hogy tetteik és tulajdonságaik alapján a szerepek felcserélve lennének logikusak. Legalábbis a film kétes megítélhetőségű állításai ezt indikálnák.
A másodvonalban visszatérő régi karakterek hiába vannak jelentőségükben végtelenül leredukálva, megjelenéseik, még, ha gyakran kizárólag a nosztalgia miatt is, de üdítők. Legfőképpen Leia szerepe emelhető ki, akit gondos körültekintéssel kezeltek az alkotók,ű az őt alakító Carrie Fisher tragikus halála után. Jelenetei elkerülhetetlenül mesterkéltnek hatnak, mégis méltósággal búcsúzik a sorozattól, és karaktere ezúttal helyén van kezelve. Ironikus, hogy az új trilógia egyedül akkor képes koherensen hozzányúlni egy klasszikus karakterhez, ha az már csak jelentősen limitált mértékben hozzáférhető vagy módosítható. Összességében tehát a visszatérő kedvencek a közönség igényeinek kiszolgálása érdekében vannak jelen, de nem befolyásolnak semmilyen eseményt, tehát a nosztalgia érzésén kívül kínosan feleslegesek. Ez pedig időnként még értelmetlen logikátlansággal és ötlettelenséggel is párosul bizonyos esetekben.
A trilógia és az egész sorozat lezárása mégis valami olyasmit volt képes elérni, amit korábban egyik epizód sem. Teljes érdektelenségbe fullasztotta a kalandot, és kiölt minden varázst a mágikus univerzumból. A történet kiiktatása és a cselekmény teletuszkolása illogikus, gyakran nevetséges eseményekkel abszurd, parodisztikus hatást kelt. Az „epikus” jelzőt „kínosra” cserélték a Skywalker kora alkotói, és néhány igényes technikai megoldáson túl semmi egyébbel nem szolgál a film. Megtekintése egyedül a sorozat kedvelőinek teljesség igénye nélkül tükrében nyerhet értelmet, máskülönben egy hatalmas költségvetésű B-film, egy másodvonal rendű fantasy szintjére silányodott alkotásról lehet csak beszélni. Egy ilyen kiábrándító befejezés után akár könnyebb is lehetne elengedni a sorozatot, de garantáltan lesz még folytatás. Ha nem is szorosan a Skywalkerek történetéhez kapcsolódva, de fogunk még találkozni a messzi-messzi galaxissal a jövőben. Csak remélhetjük, hogy nagyobb sikerrel, mint jelen pillanatban.
