Valahogy úgy voltam az ázsiai filmes felhozatallal, hogy még anno gyerekkoromban kimondottan kedveltem őket (mert hát ki nem kedvelte – főleg az idő tájt – Jackie Chan karatés bohóckodásait), de ahogy teltek az évek, úgy veszett a múlt ködébe fiatalkoron kedvelt műfajú alkotásai, és úgy fordultam egyre gyakrabban a horror műfaja felé. Nem mondhatnám, hogy nem próbáltam megkedvelni az ázsiai horrorfilmes felhozatalt, de a legtöbbjüket úgy ismertem meg, hogy akkor volt már szerencsém az amerikai feldolgozásukhoz (ami sok esetben elég erőteljesen eltértek az alapjául szolgáló filmekhez képest). Egy szó, mint száz, régebben valamilyen oknál fogva egyszerűen a legtöbb ázsiai horrorfilmet testidegennek éreztem, és így nem is igazán foglalkoztam a horror műfaj eme ágazatával. Talán eme igencsak markáns lemaradásom miatt gondoltam egyet a minap, és az esti horrorfilmes „szórakozásomra” talán az egyik legismertebb japán kísértettörténetet választottam, méghozzá az 1998-as Ringut (A kör). Magam is meglepődtem a végeredményen, hogy mennyire is magával tudott ragadt a film, és hogy mennyire élveztem szinte minden percét. Nézzük hát, hogy mit is tartogat jelen filmünk!
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy anno én is el voltam ragadtatva ennek a filmnek az amerikai változatától. Talán közvetlenül utána, hogy először láttam a Naomi Wattssal fémjelzett változatát, tettem már egy próbát az alapjául szolgáló filmmel, de szinte biztosra veszem, hogy valahol a felénél elvesztettem az érdeklődésemet iránta, és félbe is hagytam a nézését. Egyszerűen nem tudtam azonosulni akkor még a japán filmművészettel, zavart a stílusa, a felépítése, a technikai kivitelezései, és persze a színészeik is. Ugyanis szinte biztosra ki merem jelenteni, hogy a legtöbb ázsiai horrorfilmhez kissé máshogy kell hozzáállni, mondhatni kicsit át kell szellemülni hozzájuk. Magam is így kezdtem bele jelen filmünkbe és bár be kell valljam, hogy a történetvezetése finoman szólva sem pörgős, avagy gördülékeny, de valahogy annyira jó összhangban volt a történet és az atmoszféraépítés, hogy egyre jobban magával tudott ragadni a filmbéli események.
Maga a film története egy kísértettörténetként indít, de idővel egyre több misztikummal és rejtélyekkel övezik a látottakat, és ez a fajta sokrétegűség – és persze a hangulatvilága – mindvégig fenn is tudta tartani a kíváncsiságomat. Valahogy ezen dolgok együttese azt is el tudta érni nálam, hogy ne akassza meg az érdeklődésemet az, amikor a történetvezetése kisebb hullámvölgybe kerül (valahol a film játékidejének a 2/3 környékén).
Na de térjünk át egy másik igencsak sarkalatos pontjához a filmnek, méghozzá a filmbéli karakterekhez és az őket alakító színészekhez. A legtöbb ismerősömnél, ha szóba kerül egy ázsiai horrorfilm, akkor általában a filmbéli karakterek és a színészi játék szokott lenni az egyik legnagyobb veszélyforrás arra, hogy egyszerűen elvesszen az érdeklődés az adott produkció után. Merthogy egy teljesen más kultúrát képviselnek eme színészi alakítások, például az amerikai filmes produkcióhoz képest, mint amit megszokhattunk. Régebben én is bizonyára annyival elintéztem volna eme dolgot, hogy mivel szokatlan, így kevésbé élvezhető. Szerencsére az emberek változnak, és ezáltal az én véleményem is merőben megváltozott jelen esetben, ugyanis semmi kivetnivalót nem tudnék megemlíteni a filmbéli karakterekkel és az őket alakító színészekkel kapcsolatban, merthogy teljes mértékben rendben voltak eme dolgok e téren.
Na de ne menjünk el szó nélkül a filmbéli negatív karakter, illetve a technikai kivitelezése mellett, ugyanis, ha nem is képezi szerves részét eme dolgok a filmnek, de hogy megkerülhetetlen mindez, az tény. Sadako megjelenítését és a technikai kivitelezést éreztem a legnagyobb hiányosságnak ebben a produkcióban, ugyanis aláírom, hogy körbelengi az adott karaktert egy jókora misztikumfaktor, ezáltal pedig igencsak érdekes is a negatív karakter, de sajnos nem igazán lett számomra kellőképpen félelmetesre megkreálva.
Úgy gondolom, még így is bőven megérdemli a film a négy csillagot. Jómagam pedig szerintem kissé többet fogok keresgélni a közeljövőben az ázsiai horrorfilmes portékák között.
73 A kör (1998)
Reiko, a riporter unokahúga halála után hall először egy olyan videokazetta létezéséről, amelyet ha az ember megnéz, pontosan rá egy hétre meghal. Először nem hisz a... több»
Szereplők: Hiroyuki Sanada, Yūko Takeuchi, Miki Nakatani, Yutaka Matsushige, Nanako Matsushima
