Éppen az este bukkantam az ATV-n a Kontrollra, melyet nagyon régen, legalább 20 éve láttam utoljára. Újra megnéztem, és könnyesre röhögtem magam. Újra.
Antal Nimród az én szememben ezzel a filmmel bizonyította annak idején, hogy nagyon ért a rendezéshez. A Kontroll ugyanis zseniális film és többrétegű történet. Először is megmutatja a pesti metrók világát, ahol a metróellenőrök sajátos élete zajlik. Feladatuk során találkoznak narkósokkal, alvilági alakokkal, nagyon gáz emberekkel, prostikat futtató stricikkel, kínaiakkal (akik semmilyen más nyelven nem beszélnek), focihuligánokkal stb. stb. Nem csoda, ha idővel mindannyian ugyanolyan pszichotikus alakokká válnak, mint akikkel nap mint nap összefutnak. De a srácok kitartanak: Bulcsú (Csányi Sándor), Professzor (Mucsi Zoltán), Muki (Pindroch Csaba), Lecsó (Badár Sándor) és az újonc Tibi (Nagy Zsolt). Az ő történetük és rivalizálásuk mellett (mely rivalizálás a másik jegykezelő csapattal zajlik, melyet Gonzó vezet, azaz Mihályfi Balázs) egy krimi sztorit is kapunk, egy rejtélyes tettes ugyanis sorra lökdösi a metrók elé az ártatlan áldozatokat, így elfogása a film második cselekményszála.
Az ügy kiderítésére magas szintű hatósági emberek, úgynevezett öltönyösek érkeznek, vezetőjüket Cserhalmi György játssza. Az ő gyanúsítottja Bulcsú, mert a nap 24 órájában él a metróban. Ráadásul van egy másik ámokfutó is az állomások között, a Gyalogkakukk (Mátyássy Bence), aki olyan gyors, hogy soha nem képesek utolérni. Aztán van itt egy szerelmi szál is Bulcsú és a csinos Szofi (Balla Eszter) között, aki az egyik metróvezető, Béla bácsi (Kovács Lajos) lánya. Végül ott az egész film rejtett üzenete is: a fenti, közismert világ mellett létezik egy másik, lenti világ is, melyet a metrók földalatti rendszere szimbolizál, és ahová azok menekülnek, akik a fenti világból kiábrándultak vagy odafentről kiszorultak. Egy világba, mely lehet a depresszió sötétsége vagy éppen egy teljesen más közeg, például az elkeseredés mocsara.
Ilyen menekülő valójában a legfőbb karakter, Bulcsú is, aki korábban sikeres építész volt, ám egy nap úgy döntött, inkább alászáll a lentiek közé. Kiemelendő még a film zenéje a Neo együttestől, mely a rendezéssel összedolgozva járult hozzá számaival a képi elemek hangulatváltásaihoz. A film végére minden cselekményszál végigpereg: a rejtélyes gyilkos elnyeri büntetését, dűlőre jut Bulcsú és Szofi különleges kapcsolata, és megfogalmazódik Bulcsú alapigazsága is: mindenkinek, aki az önkéntes száműzetést választja (depressziót, önsajnálatot, magányt), fel kell jönnie egyszer a fényre, a valódi világba. Ahogyan ezt végül ő is teszi a film utolsó perceiben.
Mi pedig a film alatt lenyűgözve nézzük az elképesztő karaktereket, és röhögve hallgatjuk a cool párbeszédeket, ismerkedve egy misztifikált világgal, a pesti metrók mélyére ereszkedve. Ötcsillagos, zseniális film.
