2021.02.06 14:33 Cs. Balázs Olvasottság: 152x
3

Elpuskázott lehetőség

Nick Szostakiwskyj író/rendező egészen biztosan látta – és legalább annyira biztos, hogy tetszett is neki – John Carpenter 1982-es, A dolog című filmjét. Emellett arra is mérget vennék, hogy Lovecraft munkásságával sem áll hadilábon, hiszen mind az említett kultikus film, mind a híres író hatása erősen érződik a filmjén. Ez természetesen nem baj, csak megállapítás. Mint ahogyan az is, hogy a Black Mountain Side természetesen nem ér fel a felsoroltak egyikének színvonalához sem.

Tisztességes főhajtás a nagy elődök előtt, de ennél több nincs benne, pedig a lehetőség meglett volna arra, hogy egy fogyasztható másfél óránál többet nyújtson. Még azt se lehet mondani, hogy pénz kérdése lett volna, mert bár láthatóan nagyon szerény költségvetés állt a rendelkezésére, de nem azon csúszott el a Black Mountain Side. A történet maga nem is kívánt vastag pénztárcát, de éppen ezért kreativitást és jobban kidolgozott forgatókönyvet annál inkább.

Elpuskázott lehetőség

Az, hogy a film alatt semmiféle zene, még zörejek, hanghatások sem voltak, nem tudom, hogy a spórolásnak köszönhető-e, vagy rendezői ötlet volt, mindenesetre egyedivé tette a látottakat, és egyáltalán nem hiányzott. Furcsa volt, de működött. Az már kevésbé, hogy a szinte lakatlan észak-kanadai hegyvidéken kutatást folytató tudósok a legkevésbé hatottak professzoroknak, régészeknek, tudományos munkatársaknak. Sokkal inkább bulizó, kártyázó, piáló fajankóknak, akik kedvtelésből, szabadidejükben, két kártyaparti között kisétálnak a faházaikból a mínusz harminc-negyven fokba eltűnt civilizáció nyomait kutatni.

Más kérdés, hogy ez a mínusz harminc-negyven fokos, csontig hatoló hideg valahogy az istennek sem jött át a nézőnek. Nem úgy tűnt, hogy olyan nyomorult hideg volna ott, ahogyan mondják. Bár túl sok időt nem töltenek hőseink a szabad levegőn a fagyott földet ásva, mert ezt rábízzák a környékbeli, rezervátumokban élő őslakosokra, akik ki is ásnak nekik valami ősrégi, 14 000 éves templomot, majd ijedtükben magukra is hagyják a kutatócsoportot, és többé nem is kerülnek elő.

A kiásott lelet hírére egy tudóst küldenek régészeink mellé, aki talán az egyetlen, valóban szakavatott embernek kinéző tag az egész csapatban. Azonban az ő jelenléte sem menti meg a magukra maradt tudósokat az őrülettől. A letűnt civilizáció felszínre került mementója ugyanis hallucinációt, őrületet, öncsonkítást, rejtélyes parazitát és hasonló borzalmakat szabadít rájuk, miközben minden kapcsolatuk megszakad a központtal, ahonnan élelmiszert vagy bármiféle segítséget kérhetnének.

Elzártan, több száz mérföldre a legközelebbi lakott területtől, a mínuszokban, egy életre hívott ősi istenség vagy baktérium, netán pusztán a kilátástalanság és a magukra hagyatottság őrületének csapdájába kerülve nem lehetnek hiú ábrándok a túlélésre. A csoport tagjai önmaguk és egymás ellen fordulnak, és akár a legyek, hullani kezdenek.

Hogy valóban a kiásott, több ezer éves templom az oka, hogy valóban egy ősi istenség parancsára cselekednek, netán a templom felszínre kerülésével együtt egy jégkorszak előtti baktériumot szabadítottak magukra, netán egyszerűen csak becsavarodtak az isten háta mögött, azt nem kötik az orrunkra. De nem is baj. Nem kell mindig mindent megmagyarázni, pláne nem egy misztikummal operáló filmben. Annak mondjuk örültem volna, ha kicsit több időt szentelnek a megtalált templom elemzésének, ha a tudományos vonalat domborítják ki, ha fullasztóbbra, misztikusabbra faragják a sztorit a spontán őrületbe átcsapás helyett. Ez az, ami nem pénz kérdése.

Minden adott volt, hogy a Dologhoz hasonlóan nyomasztó atmoszférájú film lehessen a Black Mountain Side, de a lehetőség csak lehetőség maradt. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen nézhetetlen, hiszen rengeteg nálánál silányabb film készült, de azt igen, hogy sokkal több volt benne. Egy jobb rendező, forgatókönyvíró maradandó filmet készített volna ebből a sztoriból. Egy próbát megér, egy megnézésre mindenképpen érdemes, de kár az elpuskázott lehetőségekért.

horror | thriller

A Black Mountain Side című thriller egy archeológus-csoport kutatását kíséri nyomon, akik egy alkalommal rábukkannak egy különös szerkezetre Észak-Kanada hegyvidéki... több»

3